Recepttár
-
Kivis-kókuszos rolád
Feltöltötte: Reccece
A tojásokat a cukorral kemény habbá verjük kemény habbá. Adjuk hozzá lisztet, süt...
Szakított párjával a Jóban Rosszban sztárja!
- Szerző:
- Blikk.hu
Hiába múlt el a szerelem, a szakítás akkor is fáj – tudja ezt a harmincéves Várdai Anikó is, aki tíz év együttélés után szakított párjával, a negyvenhat éves Mbaye Ndiayéval.
A Jóban Rosszban egykori recepciósa szinte még gyerek volt, amikor megismerkedett a színes bőrű zenésszel, akivel hosszú évekig hatalmas szerelemben, egyetértésben és boldogságban éltek. Persze, mint minden kapcsolatban, akadtak boldogabb és feszültebb pillanatok, a hullámvölgyek után azonban mindig visszataláltak egymáshoz. Anikó még pár hónappal ezelőtt is biztos volt benne, hogy Mbaye lesz az, akivel leéli az életét, akinek gyermeket szül, most mégis üres az ágy mellette, valami végleg megváltozott benne.
![]() |
| Várdai Anikó sokáig azt hitte, Mbaye lesz gyermekének apja |
– Korábban is voltak jelek, hogy valamin változtatnunk kell, ha együtt szeretnénk maradni – magyarázta a színésznő szomorkásan. – De sajnos nem hallgattunk rájuk, pedig ha észbe kapunk, és időben átgondoljuk a dolgainkat, akkor lehet, most is együtt vagyunk még – mondta a Blikknek a színésznő, aki az utolsó időben már inkább testvérként nézett kedvesére, mint férfiként.
Ha kíváncsi vagy arra, mi mindent tett meg Anikó a kapcsolatukért, kattints a Blikk.hu-ra!
Lapozz tovább
-
Napi szextipp: Fúzió
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást a partnereddel.
-
Se szarkaláb se kiskutyaszem: tuti tippek szemránc ellen
Apró szarkalábak keretezik a szemedet, vagy puffadt a szemhéjad? Szemránckrém körképünkben biztos, hogy találsz megoldást a problémáidra!
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása előtt áll Liptai Claudia.
-
Kellemesen csalódott a topless szülésztanonc
Eljött az ideje, hogy a Blikk újra választás elé állítsa olvasóit. Ebben a hónapban négy szépség mutatta meg magát.
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné vált, ráadásul anyagi problémái is vannak.
-
hot!, 30. hét
A hot! magazin kiemelt cikkeit a kapcsolódó címekre kattintva olvashatod!
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné...
-
Kínos! Befotóztak Jennifer Aniston lába közé!
A Jóbarátok sztárja egész éjjel bulizott – a színésznő fáradtan kászálódott...
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása...
-
Majdnem meztelenül pózolt az Avatar sztárja - fotó!
Zoe Saldana ledobta ruháit, hogy a Calvin Klein márka fehérneműit reklámozza.
-
Meghízott és igen kanos Sam Worthington - fotó!
Sam Worthington színész, a Terminator és az Avatar sztárja nyaralni volt barátnőjével.
-
Napi szextipp: Fúzió
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan...
-
Se szarkaláb se kiskutyaszem: tuti tippek szemránc ellen
Apró szarkalábak keretezik a szemedet, vagy puffadt a szemhéjad? Szemránckrém...
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása...
-
Kellemesen csalódott a topless szülésztanonc
Eljött az ideje, hogy a Blikk újra választás elé állítsa olvasóit. Ebben...
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné...
friss hírek
-
Grizzly ölt a Yellowstone parkban
A lélekjelenléte mentett meg egy sátorozó nőt az amerikai...
-
Harminc éve halott a legidősebb tokiói férfi
Mintegy három évtizede halott a japán főváros, Tokió...
-
Kiskorú lányokat futtatott a magyar banda





-[1600x1200]_fill_60x60.jpg)













