Recepttár
-
Almás-krumplis rakott
Feltöltötte: Reccece
Az egyik hagymát felaprítjuk, kevés vajon, kevés liszttel megpirítjuk. Felöntjük a ...
Meglepő! Nem a médiaszereplés volt a szépségkirálynő álma
- Szerző:
- Pink
- Cimkék:
- műsorvezető,
- Horváth Éva
Horváth Éva műsorvezető egészen más munkáról álmodozott gyerekkorában.
Horváth Éva műsorvezető és szépségkirálynő sokáig elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha tv-ben dolgozzon.
- Állatorvos szerettem volna lenni. Ennek az szabott gátat, hogy fiatal korban a szülőknek is van beleszólásuk a továbbtanulásba, és az én szüleim úgy gondolták, jobb, ha rögtön egy szakmám lesz, hiszen ki tudja, hogy alakul az élet, így gimi helyett közgazdasági szakközépiskolába jártam, utána közgazdasági egyetemet végeztem. Bár, ami késik, az nem feltétlenül múlik, de az biztos, hogy ezek után szinte lehetetlen lenne bepótolni egy biológia-szakos gimnáziumot. Pedig a testnevelés mellett ez volt a kedvenc tantárgyam mindig. Ki tudja, ha egyszer rengeteg szabadidőm lesz... Hallottunk már olyat, hogy valaki 96 éves korában diplomázott – nevetett Éva, aki elárulta, hogy tökéletesen elégedett azzal, amivel jelenleg foglalkozik.
A műsorvezető az emberi vértől rosszul van, de ha egy sérült, balesetet szenvedett állatot lát, probléma nélkül gondját viseli.
- Gyerekkorom óta befogadjuk a sérült állatokat, ápoljuk őket. Volt, hogy egy törött szárnyú galamb telelt nálunk. Ez egyfajta hagyomány, és azzal, hogy a szerencsétlen, magukra hagyott teremtéseken segítünk, igyekszünk példát mutatni. Ha állatorvos lennék, szerintem a műtét sem okozna gondot, de például a saját vérem látványát már nem bírom.
(Forrás:rtlklub)
Lapozz tovább
-
Durva! Terhességi tesztet csinált VV Eszter!
Terhességi tesztet csinált a Villa ügyvédnője Eszter. Barátnője Seherezádé pedig aggódva várta a végeredményt...
-
Ingyenes szex appok 1. rész: pózok és tippek Androidra
5 ingyenes szex app androidos telefonra - csak felnőtteknek!
-
Összeverték a forgatáson a Hacktion ifjú színésznőjét
Összetört kellékek, szétzúzott asztalok, kék-zöld foltok: Gubík Ági mindent belead a Hacktion akciójeleneteibe.
-
Helló tavasz! Újra hódítanak a pasztellszínű ruhák
A finom színek harmóniájának az idei évben sem tudtak ellenállni a tervezők. Most megmutatjuk a tavaszi-nyári kollekciók legédesebb darabjait, hogy a fotók láttán te se félj elcsábulni a pasztellszínű darabok iránt.
-
Meg is halhattak volna a Megasztár 6 esélyesei!
A életlennek köszönheti életét Talán Attila és Nagy Kristóf a Megasztár 6. két indulója.
-
Jobb vagy, mint a Kisvakond? Irány a Gardenexpo!
2012-ben hatodik alkalommal rendezik meg a legnagyobb és legsikeresebb hazai kertiéletmód kiállítást, a Gardenexpót.
-
Lindsay Lohan ismét kipakolta a mellét
Most nem a Playboy magazin számára készült fotósorozatról van szó, hanem...
-
Durva! Terhességi tesztet csinált VV Eszter!
Terhességi tesztet csinált a Villa ügyvédnője Eszter. Barátnője Seherezádé...
-
Így kívánj a tízmilliószoros napon - biztos teljesül!
Február 22-én ismét tízmilliószoros nap lesz. Fontos, hogy ilyenkor arra...
-
A nap képe: Megmutatta óriási mellét a szexi modell!
Kelly Brook angol modell és televíziós személyiség alig tudta belepréselni...
-
Utálja és lenézi VV Verát Attila- videó!
Attila bevallotta Verának: sok mindenért utálja és lenézi őt!
-
Durva! Terhességi tesztet csinált VV Eszter!
Terhességi tesztet csinált a Villa ügyvédnője Eszter. Barátnője Seherezádé...
-
Ingyenes szex appok 1. rész: pózok és tippek Androidra
5 ingyenes szex app androidos telefonra - csak felnőtteknek!
-
Összeverték a forgatáson a Hacktion ifjú színésznőjét
Összetört kellékek, szétzúzott asztalok, kék-zöld foltok: Gubík Ági mindent...
-
Helló tavasz! Újra hódítanak a pasztellszínű ruhák
A finom színek harmóniájának az idei évben sem tudtak ellenállni a tervezők....
-
Meg is halhattak volna a Megasztár 6 esélyesei!
A életlennek köszönheti életét Talán Attila és Nagy Kristóf a Megasztár...
friss hírek
-
Nem házasodik a német államfő
Berlin - Barátnőjével szeretne beköltözni Joachim Gauck (72)...
-
150 milliárdos befagyasztás
Budapest - Bekövetkezett, amitől tartottunk, újabb kokit kapott a...
-
Drágább lesz az utazás és a gyógyszer
Budapest - Nincs még vége a drágulásnak: ismét a nadrágszíj...


























