Recepttár
-
Narancsos keksztorta
Feltöltötte: Reccece
Egy 25x11 cm-es, hosszúkás sütőforma oldalát vajazzuk ki, majd béleljük ki a sütő...
Botránykönyv! Jolie meg akarta öletni magát
- Szerző:
- Pink
Édesanyja elutasítása miatt lett lázadó Angelina Jolie – állítja új könyvében Andrew Morton.
Diana hercegnő életrajzírója új botránykönyvet dobott piacra, melyben Angelina Jolie hányattatott kisgyermekkorát és elsősorban édesanyját okolja a színésznő későbbi zavaros szerelmi életéért, illetve drogfüggőségéért. A Dailymail írása szerint a szerző a három éve halott Marcheline Bertrand-t azzal vádolja, hogy magára hagyta gyermekét, amikor még kisbaba volt.
Állítólag Los Angeles-i lakásukban külön lakrészt kapott az egyéves Angie, akit aztán két éven keresztül a személyzet látott el. Bertrand ugyanis mérhetetlenül dühös volt Jolie apjára, a szintén színész – egyben nőcsábász - Jon Voightra, és a haragját a lányán töltötte ki, mert Angelina nagyon hasonlított rá. Mindezt a ház egykori gondnoka, Krisann Morel állítja, aki szerint a két év alatt – míg Angie az ötödiken, anyja a másodikon lakott - több bébiszitter megfordult náluk.
Amikor Jolie 14 éves lett, a barátja odaköltözhetett hozzá. Később keményen heroinozott és kokainozott, többször majdnem meztelenül pózolt. Belevetette magát az éjszakai életbe, férfiakkal és nőkkel is kikezdett, beleértve a nőfaló Ethan Hawke-ot – aki akkortájt már Uma Thurmannel járt.
![]() |
| Fotó: Northfoto |
Jolie kétszer volt házas, mielőtt Brad Pittet elhódította Jennifer Anistontól. Első férje a Trainspottingból ismert Johnny Lee Miller, a második Billy Bob Thornton volt. A kötet szerzője azt sugallja, hogy Brad megszerzéséhez felhasználta adoptált kambodzsai kisfiát, Maddoxot, ugyanis akkortájt Pitt éppen a családalapításra vágyott, amit Angie meg tudott adni neki.
Amellett, hogy pszichiátriai intézetben is megfordult 72 órás megfigyelésen, Angie-ről még sokkal borzasztóbb dolgot is állít a botránykönyv: feltételezhetően felbérelt valakit, hogy ölje meg őt. A lehetséges bérgyilkos egy hónap gondolkodási időt adott a színésznőnek, aki végül meggondolta magát, és nem akart meghalni.
Ennek örökbe fogadott és saját gyermekei, Pitt és a nagyvilág is örülhet, hiszen a színésznő néhány jelentős alakítással gazdagította a filmtörténetet, és nem kevés pénzzel támogatta a rászorulókat.
Lapozz tovább
-
5 jó tanács, amit a főnöködtől soha nem fogsz hallani
A munkahelyi beilleszkedés nem könnyű feladat, főleg ha magadtól kell rájönni bizonyos íratlan szabályokra. Olyanokra, amiket a főnököd nem fog elmondani!
-
Napi horoszkóp: Ma óvatosan közlekedj!
Olvasd el a mai horoszkópod!
-
Megasztár 6.: Caramel sokkot kapott a színpadon!
A Megasztár mindegyik szériájából szerepelnek énekesek a döntőben. Néhányan megosztották korábbi élményeiket is.
-
Teszt: Egészségesen étkezel?
A következő tesztünkből kiderül, vajon megfelelő mennyiségben kerülnek-e a tányérodra az ételek.
-
Kisfiával focizott a TV2 műsorvezetője - videó!
Június 1-én indul a Cartoon Network Aranylabda Bajnokság, amelynek Robin van Persie, az Arsenal csapatkapitánya lesz a házigazdája.
-
EFOTT 2012: Világhírű magyar bandák Velencén
A pszichedelikus, az eurovíziós és az elektronikus: a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is tiszteletét teszi idén Velencén, az EFOTT fesztiválon 2012. július 3. és 8. között.
-
Szomorú! Rakonczay Gábor válik feleségétől
Elválik Rakonczay Gábor és felesége. Döntésükről közös nyilatkozatot...
-
Melltartó nélkül: Összevissza ugrál Lindsay Lohan melle - videó!
Lindsay Lohan amerikai színésznő elfelejtett melltartót venni. Szerencsétlenségére...
-
Sokkoló! Alig van mit ennie Győzike családjának!
Gáspár Győző állítja: teljesen elszegényedtek!
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Színlelt orgazmus: a férfiak is képesek rá!
A férfi orgazmusának többnyire látható bizonyítékai vannak. De mi van akkor...
-
Fúj! Egy 60 éves milliárdossal kavar a botrányhősnő
Tara Reid, az Amerikai Pite sztárja, egy nála 24 évvel idősebb férfival jár....
-
5 jó tanács, amit a főnöködtől soha nem fogsz hallani
A munkahelyi beilleszkedés nem könnyű feladat, főleg ha magadtól kell rájönni...
-
Melltartó nélkül: Összevissza ugrál Lindsay Lohan melle - videó!
Lindsay Lohan amerikai színésznő elfelejtett melltartót venni. Szerencsétlenségére...
-
Napi horoszkóp: Ma óvatosan közlekedj!
Olvasd el a mai horoszkópod!
-
Színlelt orgazmus: a férfiak is képesek rá!
A férfi orgazmusának többnyire látható bizonyítékai vannak. De mi van akkor...
friss hírek
-
Magyarországon ölték meg a szlovák orvost?
Hont – Rejtély! Gyilkosság vagy öngyilkosság áldozat lett az...
























