Recepttár
-
Szedres sütemény
Feltöltötte: Reccece
A vajat a citromhéjjel, vaníliás cukorral, 2 tojássárgájával és sóval együtt kev...
Veszekedj kacagva! Bosszankodás helyett nevető jóga
- Szerző:
- Pápai Ildikó
- Cimkék:
- önbizalomövelés,
- stressz,
- nevető jóga,
- nevetés,
- Laugter Yoga
A nevetés csökkenti a stresszt, segít oldani a gátlásokat és még veszekedni is lehet vele! Ismerd meg a nevető jógát!
Manapság megint egyre többet hallani a jóga egészségvédő és lélekvidító hatásáról. Aki valaha is próbálta, az tudja, hogy egyes pozíciók, drámai erőfeszítés mellett történő felvétele, gyakran kedvét szegi a próbálkozónak. Pedig a jóga sokkal több , mint pusztán testgyakorlások összessége. Célja a testi és szellemi erők felébresztése, és a gyakorlatok közben még nevetni is lehet.
Nem számít, ha erőltetett
Erről magam is meggyőződtem, egy vállalatvezetőknek meghirdetett konferencia keretében. A rendezvény programfüzetében a termelékenységfokozó taktikák között a nevető jóga is helyet kapott. A módszer szemléltetése azzal kezdődött, hogy az elegáns öltönyeikben kíváncsian várakozó menedzsereknek fel kellett állniuk, és a Ho-Ho-Ha-Ha-Ha szótagokat kántálva, ütemes taps kíséretében, sétálva, egymás szemébe kellett nézniük. Ez volt a bemelegítés, majd trénerünk irányítása mellett, kizárólag nevetéssel kommunikálhattunk. Nehéz volna valósághűen visszaadni, ahogyan az érzelmeiket folyton kontroll alatt tartó felnőttek, hogyan adták át magukat a nevetés erejének, de az élményt, amikor egy mackós termetű bankvezért, a feltartott mutatóujjammal és szolid, női kacajommal, gátlástalan röhögésre bírtam, sosem felejtem el.
![]() |
| Forrás: Fotolia |
- Amikor a jóga segítségével elkezdesz nevetni, a szervezetedben ugyanazok a jótékony folyamatok indulnak be, mintha természetes, szívből jövő nevetés buggyanna ki belőled. A szervezeted nem tud különbséget tenni a tudatosan generált , és az ösztönös nevetés között, így az előbbi szépen átfordul természetes nevetéssé. - mondja Braun Katalin, nevető jóga vezető, aki egy angol tanfolyam során, a Laughter Yoga-ról szóló cikk olvasása után úgy döntött, neki ezt közelebbről is meg kell ismernie.
Nincsenek elvárások
A nevető jóga három részből áll: az első a szervezet energetizálása, a második a nevetés meditáció, az utolsó rész a relaxáció. A foglalkozás légző, mobilizáló és energetizáló gyakorlatokkal kezdődik, melyek a ritmikusságra épülnek. A taps nagyon fontos elem, mert a tenyéren számtalan akupunktúrás pont található, és ha összeérintjük a tenyerünket, energiával töltjük fel a testünket. A nevető jóga másik fontos eleme a légzés, ami a pránajáma, ősi jóga légzéstechnikán alapszik.
- A foglalkozáson mindig változtatjuk a helyünket, nem ragaszkodunk fix ponthoz, ami azt is jelenti, hogy az életben is képesek legyünk változtatni, a korlátainkon túllépni -magyarázza tovább Katalin. - A folyamatos mozgás közben pedig mindig kapcsolódunk valakihez, akinek a szemébe nézünk, és akivel együtt nevetünk. Az órák elején elmondom, hogy mindenki úgy legyen jelen, ahogy jól esik neki, itt nincsenek elvárások. Aki úgy gondolja, tudja csinálni az általam bemutatott pantomim gyakorlatokat az utánozza, a visszafogottabbak nézik, de a nevetés ragadós.
Gyógyítani is lehet vele
Kati szerint a nevető jóga mindenkinek ajánlott, hiszen mindenki tud nevetni. Felnőtteknek azért, hogy le tudják vetkőzni a gátlásaikat, csökkenteni tudják a stresszt, a nagyobb gyerekeknek azért, mert túl sokat ülnek a számítógép előtt, és egyre kevesebbet vannak játékos közegben, ami fontos volna a testi-szellemi fejlődésükhöz. Egy gyermek közel négyszázszor nevet fel naponta, míg egy felnőtt csak kb. 20-30 alkalommal. A szakirodalom szerint minden betegségre jótékony hatása van, természetesen nem helyettesíti a gyógyszeres kezelést, de felgyorsítja a gyógyulási folyamatot. - Egyszer egy jóga mester azt mondta, hogy ha csak kétmilliárdan egyszerre nevetnék fel a Földön, minden bajunk megoldódna - tette hozzá Kati.
| Katalin azt is elmesélte, amióta gyakorolja a nevető jógát jóval kevesebbet bosszankodik, mint korábban. - Otthon is bevált a módszer, például a kisebbik fiam, nagyon szeret nevetéssel „veszekedni". Vannak olyan jóga mozdulatok,és a nevetésnek egyes hangsúlyai, amivel a veszekedést remekül lehet improvizálni. Ha ezt a családban valaki elkezdi, akkor ott lőttek a rossz hangulatnak. De van egy jobb példám is. Az egyik benzinkúton nem tudtam kifizetni a kocsimba tankolt benzint, mert épp aznap járt le a bankkártyám és még nem volt nálam az új. A pénztárossal egymásra néztünk, és én elkezdtem kacagni. Ez átragadt a pénztárosra, és pillanatok alatt megoldottuk a helyzetet. A nevető jóga gyakorlása arra nagyon jó, hogy tudunk kapcsolódni a gyermeki mivoltunkhoz, képesek leszünk a jelenben élni, feloldani a feszültségeinket és megérezni a pillanatok varázsát. |
Lapozz tovább
-
Színlelt orgazmus: a férfiak is képesek rá!
A férfi orgazmusának többnyire látható bizonyítékai vannak. De mi van akkor, ha ez nem következik be. Tetteti, hogy neki is jó volt, vagy esetleg beteg?
-
Teszt: Egészségesen étkezel?
A következő tesztünkből kiderül, vajon megfelelő mennyiségben kerülnek-e a tányérodra az ételek.
-
Kisfiával focizott a TV2 műsorvezetője - videó!
Június 1-én indul a Cartoon Network Aranylabda Bajnokság, amelynek Robin van Persie, az Arsenal csapatkapitánya lesz a házigazdája.
-
EFOTT 2012: Világhírű magyar bandák Velencén
A pszichedelikus, az eurovíziós és az elektronikus: a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is tiszteletét teszi idén Velencén, az EFOTT fesztiválon 2012. július 3. és 8. között.
-
Kivillanó mellek és esések: ciki balesetek a vörös szőnyegen!
Összeválogattuk az elmúlt évek legcikibb vörös szőnyeges felvonulásait
-
Szomszédai fizetik Kozsó adósságait
Kozsó évek óta nem fizet az édesapja lakásáért és most újabb feszültségeket okozott a lakók körében.
-
Szomorú! Rakonczay Gábor válik feleségétől
Elválik Rakonczay Gábor és felesége. Döntésükről közös nyilatkozatot...
-
Megasztár 6.: Caramel sokkot kapott a színpadon!
A Megasztár mindegyik szériájából szerepelnek énekesek a döntőben. Néhányan...
-
Botrány! Prostinak nézték a szexi színésznőt
Prostinak nézte egy milliárdos a szexi Kelly Brookot.
-
A nap képe: Teljesen átlátszó ruhában a médiaszemélyiség!
Teljesen átlátszó ruhában parádézott a vörös szőnyegen, Lady Victoria...
-
Elképesztő hasonlóság! Híres anyák és lányaik, akik ikrek lehetnének
Akár két tojás: egyre szembetűnőbb a hasonlóság híres anyák és híres...
-
Színlelt orgazmus: a férfiak is képesek rá!
A férfi orgazmusának többnyire látható bizonyítékai vannak. De mi van akkor...
-
Szomorú! Rakonczay Gábor válik feleségétől
Elválik Rakonczay Gábor és felesége. Döntésükről közös nyilatkozatot...
-
Megasztár 6.: Caramel sokkot kapott a színpadon!
A Megasztár mindegyik szériájából szerepelnek énekesek a döntőben. Néhányan...
-
Teszt: Egészségesen étkezel?
A következő tesztünkből kiderül, vajon megfelelő mennyiségben kerülnek-e...
-
Kisfiával focizott a TV2 műsorvezetője - videó!
Június 1-én indul a Cartoon Network Aranylabda Bajnokság, amelynek Robin van...
friss hírek
-
Megúszták az azori utazók?
Budapest - Eljárási okokra hivatkozva utasította el szerdán a...
-
Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
Uszoda, konditerem és szauna is jár az állami pénzen bérelt 59...
-
Demján gyengébb forintot szeretne
Budapest - Meglepő véleménnyel állt elő Demján Sándor, az...


























