1. fejezet

- Valaki vegye már föl a telefont. Nem halljátok? Legalább félórája csörög. Ebben a zajban képtelenség dolgozni. Vagy rajtam kívül senkit nem érdekel a határidő? - csattant föl mérgesen Tara. A lány nyakig ült a munkában, és fogalma sem volt arról, hogy a főnöke milyen grafikai megoldást szeretne viszontlátni a legújabb esküvői magazinban. Kezdte úgy érezni, a menyegzői meghívók lassan kifognak rajta. Maga elé képzelte Margaret arcát, aki abban a pillanatban meg is jelent a háta mögött.

- Ne haragudj, Tara, de egyáltalán nem így képzeltem el ezeket az oldalakat. Figyelsz te egyáltalán arra, amit mondok neked, vagy arra, amit kérek tőled?! - tette föl kissé emelkedett hangon a kérdést a lány főnöke.

- Nézd, Margaret. Ha végre világosan elmondanád, hogy tulajdonképpen mit is akarsz, talán az én munkámat is megkönnyítenéd egy kicsit. Ehhez képest egész nap nem hallok mást, csak azt, hogy: „nem erre gondoltam, nem így képzeltem el". Tudod, mit, talán mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha te ülnél le ez elé a vacak gép elé, és rendeznéd el a meghívóidat - fakadt ki Tara.

- Mi bajod van mostanában? Egy pillanat alatt felhúzod magad. Nem érdekel a nyavalygásod, egy órán belül legyenek az asztalomon a kész oldalak, vagy ha nem boldogulsz vele, állj föl és menj haza. Vannak néhányan, akiknek ez rutinfeladat.

Margaret Ferguson nem a toleranciájáról volt híres. Tara pedig most semmi mást nem szeretett volna jobban, mint azt, hogy valaki végre észrevegye: a lelke simogatásra vágyik. A nő ugyanis egyre inkább úgy érezte, teljesen egyedül maradt a világban, és alig akad valaki, aki kíváncsi arra, mikor milyen nehézségekkel kell megküzdenie. Azzal is tisztában volt, hogy az életében szinte folyton jelen lévő depresszióhoz nagyon sok köze van annak, hogy alakjával, akár csak a legtöbb nő, egyáltalán nincs megelégedve. Pedig a szeplős, vörös hajú, zöld szemű, kissé telt alkatú lány igen nőies tudott lenni, ha ezt maga is akarta. Mostani hangulatváltásaihoz a nála nyolc esztendővel fiatalabb Peternek volt a legtöbb köze. Amikor megismerkedtek egy szórakozóhelyen, Tarának fogalma sem volt arról, hogy a pimaszul jóképű srác, akivel legalább fél órán át csak szemeztek, ennyire fiatal. A bár pultjánál elfogyasztott koktélok, majd az együtt töltött vad éjszaka után nemcsak a másnaposság érzésével kellett megküzdenie, de azt is fel kellett dolgoznia, hogy egy olyan valakivel bújt ágyba, akiről semmit nem tudott. Miközben ezen mélázott, úgy döntött - nem törődve a következményekkel -, hogy pillanatok alatt összecsapja az oldalakat, és hazamegy.

- Nem fogsz ki rajtam, te vén satrafa - dörmögte az orra alá. - Olyan grafikai megoldásokat mutatok, amilyeneket még életedben nem láttál!

Egy óra sem telt el azóta, hogy Margaret a sárga földig lehordta az egyik legjobb grafikusát, de már az asztalán volt a kész lap. Tara néma csöndben állt előtte, és azt várta, hogy végre azt mondják neki: „Igen, éppen így képzeltem el". De Margaret igencsak fukarul bánt a dicsérő szavakkal.

- Ha nincs más mára, akkor hazamennék - törte meg a kínos csendet Tara. - Nem érzem túl jól magam.

- Igen, ezt észrevettem. Nem bánnám, ha végre összeszednéd magad!

Tara beült az autójába, majd hazahajtott. Mikor hazaért, arra eszmélt, hogy fogalma sincs arról, hogyan úszhatta meg kisebb baleset nélkül az utat, mivel végig Peter és Margaret jártak a fejében. Két olyan ember, akiktől egyszerre akart szabadulni, és akikre ugyanakkor szüksége is volt. A főnökére a biztos megélhetés miatt, míg Peterre talán azért, mert elhitte neki, hogy végre őt is szeretheti valaki - bár ebben nem volt teljesen biztos. Hazaérve ledőlt a kanapéra. Bekapcsolta a tévét, de valójában nem nagyon érdekelte a műsor. Az olcsó konyak, ami csak arra jó, hogy az ember feje megfájduljon tőle, megtette hatását: a nő pillanatok alatt mély álomba zuhant.

Tara reggel arra ébredt, hogy keserű a szája, és valaki kitartóan hívja telefonon. Mivel olyan fejfájás kínozta, hogy mozdulni sem tudott, hagyta, hogy az üzenetrögzítője bekapcsoljon.

- Tara, felkeltél már? Feliciti vagyok. Lassan dél van, hol a fenében vagy? Margaret őrjöng. Vedd már fel! - a kolléganő hangja türelmetlenül csengett.

De Tara ekkor már a fürdőszobában nézett farkasszemet a vécékagylóval, és közben egyre inkább az volt az érzése, hogy a Peterrel töltött vad éjszaka nem múlt el következmények nélkül...

- Látom, végre megérkeztél. Remélem, estére nincs különösebb programod, mivel van egy-két oldal, amelyeken nyomdába küldés előtt még szeretnék változtatni.

- Szia, Margaret, köszönöm a kérdést, jól vagyok. Remekül aludtam, és természetesen pihenten ébredtem, hogy ismét a céltáblád lehessek... Mert fel sem merül benned, hogy esetleg nem vagyok a legjobb formámban.

- Hát, ez nem újdonság. Különben sem hiszem azt, hogy a problémáidat nekem kellene megoldanom. Tudod, Tara, az veled a legnagyobb baj, hogy semmi jelét nem látom benned annak a kreatív, ötletekkel teli, vagány csajnak, aki pár évvel ezelőtt voltál. Valami meghalt benned, és ez sajnos a munkádra is egyre jobban kihat, belőlem pedig lassan elfogy az együttérzés és a türelem. Kapsz még egy kis időt, hogy összeszedd magad, de ha nem megy, azon is el kell gondolkodnod, hogy más veszi át a helyed.

Mivel Tara jobbnak látta, ha nem feszíti tovább a húrt, csak annyit mondott:

- Jó, jó. Igazad van. - Majd magára zárta dolgozószobája ajtaját, és átnézte azokat az oldalakat, amelyekről sejtette, hogy nem sikerültek valami fényesen. Pár óra elteltével a kész lap már Margaret asztalán hevert, és a javított változatban ő sem talált semmi kifogásolnivalót.

- Ehhez miért kellett leordítanom a fejed, és részegre innod magad? - kérdezte kissé gúnyosan a főnök. De mivel Tarának már teljesen máshol jártak a gondolatai, nem válaszolt semmit.


A Blikk Nők Romantika legfrissebb füzetét keresd az újságárusoknál szeptember 8-tól! Az ára: 340 Ft.