Álomszótár

HÓPEHELY
Definíció: Könnyed vagy, és légies. Élvezed az életet.

Szakértő

Borsodi Balázs
Név:
Borsodi Balázs
Szakterület:
fitnesztréner, életmód-tanácsadó
hirdetés

Wéber Katalin

Szakterület: pszichológus
Tanulmányok: Az ELTE Bölcsészettudományi karán végeztem 1987-ben, pszichológia szakon. Az egyetem elvégzése után a Szent István Kórház II. Idegosztályán dolgoztam 20 évet. Itt elsősorban neurotikus és organikus agyi károsodott betegek vizsgálata volt a feladatom. Jelenleg a XIX. kerületi Pszichiátriai és Addiktológiai Szakrendelõben dolgozom. 1993-ban letettem a klinikai szakpszichológusi szakvizsgát. Mivel a hipnózis mindig is érdekelt, Daubner Bélánál elvégeztem a hipnoterápiás képzést 1993-ban. Azóta alkalmazom ezt a módszert terápiáimban. 2005-ben elvégeztem az Ericksoni Pszichoterápia képzés haladó szintjét is.
Kompetenciák: Lelki vagy testi problémájával forduljon hozzám bátran! Ezek a bajok lehetnek: nyomott hangulat, amolyan „semmihez sincs erőm és kedvem”. Lehet állandó szorongás, feszültség érzés, irracionális félelem egyébként veszélytelen dolgoktól, helyzetektől (fóbiák). Hirtelen fellépő halálfélelem, szorongás. Életvezetési, párkapcsolati problémák. Lehetnek ezek a bajok akár gyomorfekély, colitis, magas vérnyomás, fejfájás, hasmenés vagy bármilyen tünet, ami zavarja, és amin változtatni szeretne. Ha kíváncsi saját magára, értékeire vagy gyenge pontjaira, jobban meg szeretné állni a helyét az életben.
Weblap: http://www.lelkibeteg.hu
Mottó: „Aki meg akar tenni valamit, az talál rá módot, aki nem, az talál kifogást.”

Kérdések és válaszok

  • Miit jelent és mit csináljak? - Eugénia3
    2012-01-21 10:31:38
    Kedves Katalin!



    Egy régóta húzódó problémámra szeretnék választ kapni, hogy tulajdonképpen a másik fél viselkedése mögött mi áll.

    7 hónapja jelentkeztem idegen nyelv tanfolyamra, négy hónapig normális keretek között zajlott a tanítás (heti egy alkalom) a nyár végén szüneteltettük, mert kiment Itáliába tolmácsolni. Szeptemberben tudta meg, hogy meghalt a férjem ( ő volt az aki rákérdezett ) - azóta keresi a fizikai közelségemet (igyekszik megfogni a kezem vagy megérinteni) miközben elhangzottak már a feleség, férj, tetszeni, szép lány és már megszerettem szavak. A közeledése miatt mindig elhúzódtam tőle, ő csak mosolygott és nevetett rajtam. Nemrégen egy verset fordítottam le, az utolsó sorok ezek voltak: " Bennünk van a szívemben..." Kétszer kellett megismételnie, mire felfogtam hogy mit is akar ezzel mondani. Szívére tette a kezét lassan és méltóságteljesen mondta mosollyal az arcán. Az egyik órán az anyagot olvastam fel neki, hogy felírhassa a táblára: a csók szónál kerültem a tekintetét. Ő viszont rám nézett tekintete belefúródott az enyémbe és foglyul ejtette - azt mondta: " titokban csókkal érinteni " Ha szóvá teszek neki valamit (például: fáradt) akkor nagy zavarban van és majdnem minden órán vannak feleslegesnek tűnő mozdulatai: fej vakarása, haj és pulóver igazítása. Engem nagyon nyugtalanítanak ezek a dolgok, de nem szólhatok érte. Arra gondoltam menjek át másik tanárhoz?

    Úgy érzem egyenlőre csak szórakozik velem és játékszernek tekint ?? Vagy csak a pénzem kell neki ?? Munkahelyemen a kollégáim részéről nem tapasztalok ilyen furcsaságokat, viszont a tanár úr tudja, hogy hallássérült vagyok az óra elején mondtam neki. Nem úgy megyek az órákra hogy valamit is akarjak tőle, de nem tudom mit kezdjek ezzel a viselkedésével. Két héttel ezelőtt nyugtalanul és feldúltan jött be sokat fészkelődőtt a helyén és az ajkát harapdálta. Úgy láttam meg akarta fogni a kezem, de a tollat fogtam. Szeptembertől mellém ül, előtte viszont szemben volt az oktatás. Vannak olyan kijelentései ami felháborítanak: barát, barátnő és szerető. Mindig produkál valami különöset. Úgy látom hogy hangulatember és szeszélyes lenne? Esetleg Casanova? És mit is akarhat egy több nyelven beszélő tanár egy hallássérülttől???

    Bocsánat a levelemben történő < éles megfogalmazás miatt > ha az ideje engedi, szeretnék kapni választ a kérdéseimre ami valamelyest megnyugtatna engem. Köszönöm és minden jót kívánok Önnek!

  • Re: Miit jelent és mit csináljak? - Wéber Katalin

    Kedves Sarolta!

    Nem tudom eldönteni, mit akarhat a tanára, viszont ha Önben rossz érzéseket kelt, hagyja ott és ne tűrje tovább. Ez az egyetlen módja, hogy megszabaduljon a kínosnak érzett helyzetből.

    üdvözlettel: Wéber Katalin

  • össze vagyok zavarodva - Adéél
    2012-01-31 21:42:26
    Kedves Katalin!

    Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Nem értem, hogy miért így reagálok egy dologra... Októberben kezdődött az egész, mikor megismertem egy fiút. Nekem ő beletartozott abba a bizonyos "álom pasi" kategóriába, de ezáltal tudtam, hogy sok más lány álma, sok más lány odavan érte. Azonban ez egyáltalán nem érdekelt, én inkább annak örültem, hogy foglalkozik velem, és nem bunkó, mint ahogy sok más emberrel. Interneten ismerkedtünk meg, ott beszélgettünk pár napot, majd megbeszéltünk egy személyes találkozót. Ott több történt, mint amire számítottam, és meg is lepődtem magamon, hogy ilyet teszek, de ez akkor nem érdekelt. Az volt a fontos, hogy vele lehetek és jó volt vele. Ezután a találkozó után 3 hétig nem beszéltünk, ha találkoztunk a városba, ő inkább elnézett, én pedig összehúztam magam. Nekem elegem lett ebből az állapotból, és 3 hét után írtam neki. Ő ugyanolyan aranyosan válaszolt, mint azelőtt... A dolgok ugyanúgy megismétlődtek, ugyanúgy találkoztunk, és minden ugyanúgy megtörtént. Ezután már mosolygott ha meglátott, én pedig olyankor mindig elolvadtam. A dolgok megtörténtek harmadszorra is, és egyáltalán nem bántam. Tudtam, értettem, hogy csak "arra" kellek neki, de nem érdekelt. Az érdekelt, hogy vele legyek, bármi legyen is. Most elköltöztek, mert az apukája máshol kapott állást, és ez miatt muszáj volt. Úgy éreztem, kicsit jobb, hogy elmegy, mert így talán el tudom felejteni, ugyanakkor nagyon rossz volt, és el is sírtam magam. Nem értem magam egyáltalán, ha buliban összekerülök egy fiúval, maximum 2 napig érzek iránta valamit, vagy 2 napig felemlegetem, utána úgy ahogy jött, úgy el is tudom felejteni, nem szoktam rajtuk rágódni. Ő viszont teljesen más. Pedig tudom, hogy csak kihasznált, ezzel tisztában voltam végig. Mégis más nekem, és ezért nem tudom megfejteni magam, hogy miért így reagálok rá. Mikor elolvasom miket beszélgettünk, vagy csak visszagondolok a dolgainkra, elmosolyodom, majd pár perc múlva már úgy érzem, hogy sírnom kell, mert hiányzik és akarom. Azonban újra pár perc múlva rájövök, hogy el kell felejtenem, mert ennyi volt, vége, és ennyi. Nem értem magam... Maga szerint mit tudnék tenni? Előre is köszönöm a segítségét!
  • Re: össze vagyok zavarodva - Wéber Katalin

    Kedves Adél!

    Gondolom, ez a pasi nagyon beleillett az ideális férfiról alkotott képbe, ilyenkor ez a kép nagyon erősen működik, olyan energiát mozgósít, amit más nem tud. De tudnia kell, ilyenkor ezt az álomképet vetíti ki, a valóságos pasinak ehhez semmi köze. Sokat nem tud tenni, majd lassan ez a kötődés is gyengülni kezd és el tud majd szakadni tőle.

    üdvözlettel: Wéber Katalin

  • Láthatás - Margaréta
    2011-12-30 06:21:41
    Tisztelt Doktornő!

    Kislányomat3,5 hónapos kora óta egyedül nevelem,közben el is váltunk.A válás során sok vita volt a láthatásról,mert az apa már pár hónaposan el akarta vinni láthatásra.Végül kierőszakolta,hogy 2,5 évesen elvihesse.Én sajnos beleegyeztem az ügyvéd tanácsára,mert szerinte másként sosem lett volna vége ennek a nevetséges követelésekkel teli pernek.Jelenleg hetente egyszer 2 órára láthatná,de én engedem,hogy egész délután maradjon és hét közben 1-2-szer 2-3 órát nálunk töltsön a kicsivel,hogy ő megismerhesse az apját.Már csak azért is,mert nyáron 2,5 évesen júliusban és augusztusban is elviheti 1-1 hétre.

    A kérdésem az lenne Önhöz,hogy ez mennyire viseli meg a kislányom lelki világát?Nagyon szoros a kapcsolat köztünk,még mindig szopik.Már hallottam olyat is,hogy esetleg meg sem fog utána ismerni vagy teljesen elszokik tőlem.Rettegek ettől az időponttól,amikor elszakítanak minket egymástól.Gondoltam arra is,hogy megkérem az apát,legalább esténként hozza haza,amíg ilyen kicsi,de nem hiszek a sikerben,mert őt a szülei irányítják,akik sosem szerettek engemés kijelentették,hogy ki fognak készíteni.(Ők a válóper befejezte óta nem is látogatják unokájukat,bár ott még külön láthatás kérésével fenyegetőztek.Sajnos a gyermekem nem lesz jó kezekben,borzasztó felelőtlenek. Az apa náluk lakik és a többi unoka is folyton beteg,akikre vigyáznak.)

    Köszönettel:

    Egy aggódó anyuka
  • Re: Láthatás - Wéber Katalin

    Kedves Margaréta!
    2 és fél évesen a gyerek már nem felejti el az anyját, főleg nem egy hét alatt, úgyhogy emiatt ne aggódjon.
    Szerintem negedje el őt lékeben is egy kicsit, ugyanis az is árt a gyereknek, ha anyukája annyira szorongón köti magához. És amennyire csak lehet, kötődhessen az apjához is, hiszen a kislánynak erre szüksége van, még ha ez Önnek nehézséget is okoz. Ha nem viszonyul ellenségesen a "másik félhez" valószínűleg ők is jobban megbékélnek.
    Sok sikert!

  • Bezárkózás - Kriszti
    2011-10-04 15:32:17
    Kedves Katalin,



    Véleményére lennék kíváncsi, illetve tanácsára, mostanában kb. az elmúlt 3 éveben többször lett mandulagyulladásom, sokat küszködöm vele, lassan lehet, hogy nem úszom meg a műtétet. De reményem, hogy alternatív módon meggyógyulhatnék. Illetve mindennek van oka, ezen gondolkodom mostanában.

    Pont ebben az elmúlt 3 évben két számomra fontos személy meghalt, tavaly a nagybátyám, aki nagyon közel állt hozzám, nem igazán tudom feldolgozni, (kb.azóta csikorgatom a fogam éjszaka és olyan erősen szorítom, hogy reggelre fáj az állkapcsom is.) Ráadásul a férjem, akivel 6 éve vagyok együtt, nem egy beszédes fajta, egyszerű lelkületű, és figyelni sem szokott igazán a lelkizésre.. és valahogy az évek alatt én is megváltoztam és már nem is beszélek annyit mint régen, "leszoktam róla", régebben locsi-fecsi voltam és mióta eltávolodtam fizikai távolság Anyukámtól, akivel jókat tudtam dumcsizni, már nagyon nehezen beszélek..

    Mi a véleménye lehetséges, hogy ez a bezárkózás okoz fizikai tüneteket? Mandulagyulladást, fogcsikorgatást? Hogyan lépjek abba az irányba, hogy fel tudjam dolgoznia történteket?

    Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

    Tisztelettel,

    Kriszti
  • Re: Bezárkózás - Wéber Katalin

    Kedves Kriszti! Jól látja a helyzetet. A torok ugyanis egyrészt a nyelés, másrészt a beszéd szerve is. A gyulladás pedig utalhat tudattalan belső konfliktusra, mely nem tud megnyilvánulni, csak testi tünetben. A legfontosabb az lenne, ha fel tudná dolgozni a közeli személyek halálát. A kibeszélés sok terhet levesz az ember válláról. Nem szabad mindent "lenyelni", ami bántja. Gondoljon sokat elhunyt szeretteire, még ha fájdalmas is, ha nem megy másképp, írja le. Rendezhet "elengedési" szertartást is.
    Üdvözlettel: Wéber Katalin

  • sokk - bubu
    2011-06-16 09:36:57
    létezik -az amnéziahogy agyermekkorra neemlékkez-zan
  • Re: sokk - Wéber Katalin

    Kedves bubu!
    Az, hogy egyáltalán semmire ne emlékezzen, az nagyon ritkán fordul elő, de hogy alig emlékszik, olyan viszonylag gyakran előfordul.
    Általában súlyos traumatizáltság eredménye.