Álomszótár
- DRÁGAKŐ
- Definíció: Felszínes, elit társaságba akarsz bekerülni, pedig ez nem is a Te világod. Nem minden gyémánt, ami csillog…
Férfivélemény: Ugyanaz a bugyi marad örökre?
- Szerző:
- Amadeus
Szex, szerelem, kapcsolatok, család, divat, karrier - az élet, aminek mi, nők csak az egyik aspektusát ismerjük. De hogyan látják Ők a dolgokat, akik állítólag a Marsról jöttek? Amadeus ezen a héten az esküvőről írt nekünk.
![]() |
Semmi baj, már nem aludtam. Micsoda, esküvő?! Jól van, na, persze hogy tudtam. De a délutáni szunyókálásomba csak így belecsörögni nem illendő. Szóval? Július közepe? Épp ideje kezdeni a szervezést.
Ajaj, ha azt mondod, „Atyám", arra csak egy visszakérdezés lehet: mennyi?
Mit akartok? Ja, fiam, második nekifutásra már tudhatnád. Amikor neked volt az első, akkor mi is kiforgattuk a zakó zsebét. Ne is mondd, még szerencse, hogy a vőfélyt nem te rendelted.
Értsd meg, az a parasztlagzi Valériával egy kollégiumi menzán kissé ellentmondásos – ez a legkevesebb, amit mondhatok. Ezer szerencse, hogy nem akartatok szekeret felhozni a második emeletre. Már az is sok, hogy a lépcsőn motoroztatok. A végét nem láttam, mert még azelőtt mentünk el, hogy Laca meg Bubus végigrókázták a koszorúslányok vállát. Ezek a kemény vízilabdás fiúk már az ötödik üveg pezsgőnél kidőltek. De ennek, már megbocsáss, Vali volt az oka, aki elhívta az egész sportklubot, hogy megmutassa, őt sem hagyják hajadonfővel megaszalódni. (Pedig már nagyon állott szaga volt – ha érted, mire gondolok). De Valinak ez nem volt elég, készíttetett egy malomkeréknyi grillázstortát, templommal, összkomfortos parasztházzal – ilyet addig csak kiállításon láttam –, és elkezdte megétetni ezeket a kétméteres, szekrényvállú fiúkat grillázzsal. Utána meg a csokoládékrémes marcipánnal.
Naná, hogy kicseszésből! Úgy gondolta, megédesíti nekik ezt a napot. Csak arra nem számított, hogy tánc közben a húgod meg a nénéd vállán köt ki a grillázs, pezsgőben oldva. Mert kellett nektek egy umca-umca banda is. Na, ez a három együtt volt nekik sok.
De mennyiről is beszélünk? Hatjegyű? Hééét?
Kész tönkremenés ez, fiam, és még három testvéredet kell kiadjusztálnom. Most gondold el, ha mindegyik bedobja: Hogyvóóót, hogyvóóót, aztán ismételnek. Az mindösszesen nyolc esküvő. Lenne, ha hagynám.
Szóval? Szűk családi kör? Kisfiam, a legutóbbi szűk családi körön legalább ötvenen voltunk: a vérrokonok, mindenkinek a felesége vagy férje, a volt felesége, az új felesége, az új férje, sógorok, a gyerekek a különböző almokból. Ott derült ki, hogy kedvenc barátod, Kruci legalább három olyan gyerekkel járt egy iskolába, akinek a szülei így-úgy rokonságban, vagy inkább sógorságban voltak... Volt is nagy ajtócsapkodás utána, amikor a feleségek is rájöttek...
Szűk családi kör. Jó figura vagy: legalább két emeletes busz kell csak az első fokú rokonoknak – a mi oldalunkról. És akkor még Ingrid szülei, bátyja, húga, nénjei, az ángyikája körösztanyja. Meg Ingrid első férje, aki még mindig reménytelenül szereti, meg az első gimnáziumi udvarlója, meg onnan a legszűkebb rokonság. Mind eljönne.
Neeeeeeeeeeeeem.
Utánaszámoltál már ennek? Ja, hogy azért lesz másfél millió, mert sátor, kitelepülő vendéglő meg még a limuzin. Helikopter nem lesz? Mondd, kérlek: benne vagy te a Magyarország 100 leggazdagabb embere kötetben? És a Vállalkozók aranykönyvében? Jó, akkor az Apeh legnagyobb adófizetőinek jegyzékében? Na akkor máshonnan: én vagyok a Bill Gates? Vagy a Simonyi Karcsi? Neki csak az osztálytársa voltam. Akkor meg mit nagyzolsz?

Biztos vagy abban, hogy Ingrid – egy szorb lány az Őrségből – ekkora felhajtást szeretne a második nekifutásra? Amikor fodrászhoz is csak vonakodva megy – igaz, gyönyörű a haja mindenféle kunsztok nélkül is. A szeme pedig! Mint a tenger vihar után.
Tudom: imádjátok egymást, és emlékezetessé akarod tenni ezt a napot, hogy végre egymásra találtatok.
Fiam, hidd el, ha nem akarod jelzáloggal kezdeni a közös lakást, ha nem akarsz nyolc vasalót, három vízszűrős porszívót, két plazmatévét és észbontó költséget; ha nem akarsz részegedést, masszív dohányfüstöt, csendháborítási bírságot (legalább három törzsőrmesterrel) – szépen szökjetek meg, menjetek a dalmát tengerpartra, vigyétek a keresztleveleket, a polgármesteri papírokat, és a tengerparton, naplementében egy ortodox pópa előtt (plusz két halászlegény vagy búvároktató tanú) mondjatok halkan igent.
De ha Görögországig mentek, még akkor is kisebb a felfordulás, pedig ott nehezebb papot szervezni. Nincs is szebb, mint egy szépen előreálló hasú, fehér kismamaruhás menyasszony... Én csak tudom.
Na, menj, aludj rá néhányat...
Lapozz tovább
-
Már biztos! Unják a hagyományos oktatást a mai gyerekek
Mitől működnek másként a mai 8-18 évesek, mint a korábbi gyerekek? Hogyan hat rájuk az internethasználat? Érdekes tényekre derült fény.
-
Forró trend! Párosítsd a pinket és a narancssárgát!
Még sohasem volt olyan divatos a pink és a narancssárga párosítása a divatban, mint 2012-ben!
-
Döbbenet! Puzsér már Ákosnak is beszólt
A Csillag Születik zsűritagja, Puzsér Róbert csípős megjegyzést tett Ákos egyik dalára.
-
VOLT, Sziget, Sound: idén csak itt láthatod Yonderboi-t!
Öt év után három fesztiválon is fellép Yonderboi. Idén VOLT Fesztiválon, a Heineken Balaton Soundon és Szigeten is láthatod.
-
Női rajongókra hajt Caramel - videó!
Molnár Ferenc Caramel elárulta: nem szereti az önfényezést, de azért bízik abban, hogy a női rajongói hozzásegítik, hogy megnyerje a Bravo Otto díjat!
-
Eladótípusok, akiktől frászt kapunk
Elgondolkoztál már azon, hogy mi idegesít leginkább egy eladóban? Esetleg azon, hogy mitől tartod jónak vagy hozzáértőnek?
-
Botrány! Prostinak nézték a szexi színésznőt
Prostinak nézte egy milliárdos a szexi Kelly Brookot.
-
A nap képe: Ismét talajrészegre itta magát a színésznő
Ismét talajrészegre itta magát az Amerikai pite botrányos életű színésznője...
-
A szexguruk válaszolnak: Hányadik randi után szexeljünk?
Nem tudod, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas...
-
Nyerj színházjegyet Paulo Coelho: Tizenegy perc című darabjára!
Nyerd meg a 3 db páros belépő egyikét Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvének...
-
Már biztos! Unják a hagyományos oktatást a mai gyerekek
Mitől működnek másként a mai 8-18 évesek, mint a korábbi gyerekek? Hogyan...
-
Szerelmének szurkol Lola a Bravo OTTO-n - videó!
Lola nemrég HongKongban járt, de most már az új számára koncentrál és...
-
Gyógyító illatok
Az aromaterápia segít a testi-lelki egyensúly újbóli megtalálásában....
-
Házi epres jégkrém
Könnyű az elkészítése, ízletes, ráadásul igazi vendégváró különlegesség...
-
Béres Alexandra: Nem tilos a csokitorta!
Bár nem hisz a példaképekben, ő maga sokak számára követendő minta lehet...
-
Lebegő ágy és űrbútor: 5 bizarr hotel - fotók!
Rendkívül furcsa és érdekes hotelek várják tárt kapukkal a vendégeket...























