Misztika

Recepttár

  • Proin tellus justo

    Almás-krumplis rakott

    Feltöltötte: Reccece
    Az egyik hagymát felaprítjuk, kevés vajon, kevés liszttel megpirítjuk. Felöntjük a ...

hirdetés

Fekete és fehér mágia: hol a határ?

Szerző:
Pink
| Még senki sem szólt hozzá. Legyél te az első!

Sokan nem hisznek egyikben sem, és egyszerű hókuszpókusznak, ámításnak tartják. Akadnak, akik rettegnek a mágia hatásától, mások azonban lehetőséget látnak benne: általa betekinthetnek a jövőbe, vagy megtisztulhatnak és megvilágosodhatnak.

A mágiát napjainkban elsősorban a varázslással és a bűvészkedéssel azonosítják. A misztikusok viszont úgy vélik, beletartozik az asztrológia, a számmisztika, a feng shui és minden, amit ma az ezotéria részének tartanak. Egyes felfogások szerint univerzális erő, amely segít felfedezni a szellemi képességeket. Mivel a legtöbb embert megkötik a fizikai világ tapasztalatai, nem ismeri fel saját belső erejét. Így tudtán kívül szalasztja el annak lehetőségét, hogy kiteljesítse az életét.

Szinte minden kultúrában jelen van a mágia, amelynek alapjául elsősorban az adott nép hagyományai, hitvilága, illetve filozófiája szolgál. Bár a rituálék a különféle társadalmakban eltérnek egymástól, ezek mindegyike az ember szellemi, testi és lelki egységét keresi.

 

A vágyak beteljesülése

Minden, amit tudományos bizonyítékkal nem lehet alátámasztani – így például a különféle jóslási formák –, az ezotéria körébe tartozik. Aki teafűből vagy kristálygömbből jövendöl, kapcsolatba lép egy láthatatlan erővel, amely segít választ adni a kérdéseire, állítják a misztika hívei. Sokan a mágiához fordulnak, amikor úgy érzik, hiányzik az életükből a boldogság, a szerelem, a pénz. Varázslattal próbálják bevonzani mindazt, amire vágynak.

Az utóbbi évszázadokban a mágia gyakorlói számos módszert kitaláltak, amellyel azt akarták elérni, hogy a kiszemelt férfi, nő beléjük szeressen, vagy rövid időn belül hatalmas vagyonra tegyenek szert. Ha például a hajadon belesütötte hajszálát a süteménybe, majd megkínálta vele a kiszemelt férfit, a hiedelem szerint ő lett a férje. Mások pedig abban hisznek: zöld színű gyertya égetésével magukhoz vonzzák a pénzt. A szerelmi kötéseket, a gazdagság megteremtését szolgáló rituálékat, a rontásokat, átkokat szintén a mágikus tevékenységek közé sorolják. Ezek a szertartások általában titkosak, és csak a beavatottak ismerhetik mibenlétüket.

 

A gonosz a jó ellen

Sokan a mágiát két részre osztják: fehérre és feketére, vagyis jóra és rosszra. Ezt szimbolizálják az irodalmi alkotásokban megjelenő gonosz boszorkányok és jótevő varázslók. Míg a fehér mágiáról úgy tartják, használatával bárki megóvható a gonosz szellemektől és a negatív eseményektől, addig ellentéte főleg ártó szándékot takar. A rontások, átkok általában önös célt szolgálnak. Ha valaki például más kárán akar meggazdagodni, olyan beavatott segítségét kell kérnie, aki el tudja végezni a megfelelő rituálét. Így azt, akit megátkoztak, számos kellemetlen, esetleg tragikus esemény érheti.

Egyes misztikusok azonban nem fogadják el az efféle felosztást. Szerintük ugyanis a mágia egységes, mindössze alkalmazójától függ, hogyan használja fel a birtokában lévő tudást. Így nem szabad figyelmen kívül hagyni e hatalom alkalmazásának következményeit sem.

Átkozott boszorkák

A középkorban a mágia gyakorlását a korabeliek főként a boszorkányoknak tulajdonították. A keresztény egyház elutasította, és sátáninak tartotta, ha valaki a természet erejét használta fel, vagyis gyógyfüvekkel gyógyított, különleges természeti szertartásokat végzett stb. Emiatt több ezer boszorkánynak titulált nőt végeztek ki – vízbe fojtottak, máglyán égettek el –, hogy megfékezzék az ördögi tudás terjedését.


Még nem szólt hozzá senki. Légy Te az első!


Nem vagy bejelentkezve!
Kérjük jelentkezz be, mielőtt hozzászólást írsz!

Cimkék:

Lapozz tovább

hirdetés

friss hírek

Blog