Peller Anna: Barátok közt-függő vagyok!
- Szerző:
- Szűcs Anikó
- Cimkék:
- sorozat,
- Peller Mariann,
- Peller Anna,
- Juhász Gabi,
- Csonka András,
- Budapesti Operettszínház,
- Barátok közt
Peller Anna saját bevallása szerint akkor elégedett és boldog igazán, ha ki sem látszik a munkából. Nos, a Budapesti Operettszínház művésznője az utóbbi időben kifejezetten jól érzi magát a bőrében. Az idei évadban már túl van két bemutatón, emellett rendszeresen szinkronizál, és néhány hónapja szerepet kapott a Barátok köztben.
Alig több mint két óra múlva a Szép nyári nap című musicalben lépsz színpadra, méghozzá kétszer egymás után, mert délután és este is játsszátok a darabot. Tegnap is dupláztatok: nem sok ez egy kicsit?
– Kívülállóként nézve biztosan soknak tűnik, de én kifejezetten élvezem a hajtást! Ha csak egy kicsit is alábbhagy a pörgés körülöttem, iszonyú letargiába tudok esni. Szükségem van arra, hogy jöjjek-menjek, tegyem a dolgom és rohanjak az egyik helyről a másikra. Nemrég volt egy olyan napom, amikor reggel 7 órától fél 10-ig a Barátok köztben forgattam, aztán 10-től 2-ig, majd fél 3-tól 6-ig próbáltam a színházban, este 7-től pedig előadásom volt.
Jelenleg hét darabban játszol, emellett folyamatosan forgatsz. Le a kalappal előtted!
– Szerintem ez nagyrészt alkati kérdés: mármint az, hogy ki mennyire „igásló-típus". Én azt szeretem, ha leterhelnek. Akkor vagyok elégedett, ha ki sem látszom a munkából. Az, hogy a színházi feladataim mellett egy napi sorozatban szerepelhetek, fantasztikus lehetőség a számomra. Régi vágyam vált valóra azzal, hogy bekerültem a Barátok köztbe. Amikor a szereplőválogatás után felhívtak, hogy megkaptam Juhász Gabi szerepét, majd kiugrottam a bőrömből örömömben.
Korábban nézted a sorozatot?
– Hogyne! Az első résztől kezdve. Voltak időszakok, amikor az elfoglaltságaim miatt pár hét vagy hónap kimaradt, de alapvetően Barátok közt-függő vagyok. Emlékszem, az első jeleneteim egyikében alig akartam elhinni, hogy ott állok a Rózsa előtt az udvaron, és egyszer csak szembejön velem Berényi András, akit addig csak a képernyőről ismertem... Remekül érzem magam a forgatásokon! Nagyon jó a csapat! Egytől egyig imádom a kollégáimat. Bírom az egész stábot, a sminkestől a fodrászon át a operatőrig. Komolyan mondom, számomra felüdülés, amikor a stúdióba megyek.
![]() |
| Peller Anna/ Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor |
Az idei évadban már két premiered volt. A Budapesti Operettszínház október végén mutatta be a Cigányszerelem című operettet, amelyben Jolánként „szubrettkedsz".
– Az oldalamon Csonka Bandival. A táncos-komikus párt alakítjuk, és mindketten lubickolunk a szerepünkben: önfeledten ugrálunk, „röpködünk" a színpadon. Imádom! Bandit is, meg a darabot is.
A kaukázusi krétakörben pedig a főszerepet kaptad.
– Ami nagy kihívás számomra, és egy rendkívül izgalmas feladat. Annyira örülök, hogy ilyen sokféle szerepben kipróbálhatom magam, és hogy ennyiféle színt megmutathatok magamból.
A színházi és a televíziós feladataid mellett rendszeresen szinkronizálsz.
– Nemrég hajnali negyed 6-ra mentem a szinkronba. Igazán jó fejek voltak az ottaniak, amiért olyan korán beengedtek a stúdióba. Futó sorozatok vannak, amik nem várhatnak.
Nyíltan felajánlkoznak a nők Solti Ádámnak

Nemcsak a Barátok Közt-ös szerepében, a magánéletben is rendszeresen felajánlkoznak a lányok Solti Ádámnak.
– Most, hogy túl vagyok mindkét bemutatón és maradt „csak" a forgatás, az előadások, meg a szinkron, valamivel lazább lett az időbeosztásom, úgyhogy hamarosan ismét elkezdek sportolni. Az elmúlt hónapokban nem jutott időm a futásra, és már hiányérzetem van. Nem beszélve arról, hogy a testmozgás az állóképességem növelése, illetve a szinten tartása miatt is fontos. Bár a Szép nyári napban például, ún. testtömésben játszom, mert egy iszonyú kövér lányt alakítok. Mivel az összes számban táncolok, az előadás végére szakad rólam a víz. Egy két-három napos Szép nyári nap-blokk után garantáltan 3-4 kilóval kevesebb vagyok. Ezért is szeretem azt a darabot.
Közelednek az ünnepek: ha visszagondolsz a gyerekkori karácsonyokra, eszedbe jut olyan ajándék, amelyhez különösen kedves emléked fűződik?
– Tízéves koromban irtózatosan vágytam egy mikroszkópra: akkoriban éltem a tudományos-felfedező korszakomat. Aztán karácsonykor teljesült az álmom: megkaptam a hőn vágyott műszert, ami azért is emlékezetes, mert a tesóm akkor kapta az első keverőpultját. Egy kis játék keverőpultot képzelj el. Mariannkának (Peller Mariann, rádiós-tévés műsorvezető) akkor már volt egy fából készült mikrofonja, amit apa faragott neki évekkel korábban. Úgyhogy attól kezdve a húgicám egyfolytában műsorvezetősdit játszott.
Úgy hallottam, ti ketten igazán jó testvérek vagytok.
– Tényleg nagyon közel állunk egymáshoz. Mindent megbeszélünk, és mindenben számíthatunk a másikra. Olyan klassz, hogy van egy tesóm!
Apropó! Peller Károly nevű kollégádhoz szintén fűznek rokoni szálak? Csak mert eddig még sehol nem olvastam arról, hogy bármi közötök lenne egymáshoz.
– Képzeld, most úgy néz ki, hogy talán mégis van! Amikor egyszer náluk jártam, láttam egy festményt a falon az öreg Pellerről, Karcsi ük- vagy dédnagypapájáról, akit anno a nagymamáméknál is láttam egy családi fényképen. Meglehet, hogy szegről-végről mégiscsak rokonságban állunk. Egyébként azt tudod, hogy itt a színházban van két Vágónk (Bernadett és Zsuzsi), meg két Vadászunk (Dániel és Zsolt), akik viszont nem rokonok. Azért ez elég mókás, nem?
Lapozz tovább
-
Gyógyító illatok
Az aromaterápia segít a testi-lelki egyensúly újbóli megtalálásában. Hollódy Gergely szakértő elmagyarázza, miként használhatod te is ezt módszert a mindennapokban.
-
Házi epres jégkrém
Könnyű az elkészítése, ízletes, ráadásul igazi vendégváró különlegesség ez a házilag összeállított epres jégkrémdesszert.
-
Béres Alexandra: Nem tilos a csokitorta!
Bár nem hisz a példaképekben, ő maga sokak számára követendő minta lehet pozitív gondolkodásmódja miatt. Béres Alexandrával beszélgettem.
-
Lebegő ágy és űrbútor: 5 bizarr hotel - fotók!
Rendkívül furcsa és érdekes hotelek várják tárt kapukkal a vendégeket szerte a világon: most összeválogattuk az 5 legkülönlegesebb helyszínt!
-
Sikkasztott Győzike? A bíróság sem tud dönteni!
22,2 milliós csalás miatt indult eljárás Győzike és Bea ellen. Egyelőre a szakértők is vitatkoznak azon, valóban elcsalták-e a pénzt.
-
Napi horoszkóp: Élvezd a pillanatot!
Olvasd el a mai horoszkópod!
-
Botrány! Prostinak nézték a szexi színésznőt
Prostinak nézte egy milliárdos a szexi Kelly Brookot.
-
A nap képe: Ismét talajrészegre itta magát a színésznő
Ismét talajrészegre itta magát az Amerikai pite botrányos életű színésznője...
-
A szexguruk válaszolnak: Hányadik randi után szexeljünk?
Nem tudod, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas...
-
Nyerj színházjegyet Paulo Coelho: Tizenegy perc című darabjára!
Nyerd meg a 3 db páros belépő egyikét Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvének...
-
Már biztos! Unják a hagyományos oktatást a mai gyerekek
Mitől működnek másként a mai 8-18 évesek, mint a korábbi gyerekek? Hogyan...
-
Gyógyító illatok
Az aromaterápia segít a testi-lelki egyensúly újbóli megtalálásában....
-
Házi epres jégkrém
Könnyű az elkészítése, ízletes, ráadásul igazi vendégváró különlegesség...
-
Béres Alexandra: Nem tilos a csokitorta!
Bár nem hisz a példaképekben, ő maga sokak számára követendő minta lehet...
-
Lebegő ágy és űrbútor: 5 bizarr hotel - fotók!
Rendkívül furcsa és érdekes hotelek várják tárt kapukkal a vendégeket...
-
Sikkasztott Győzike? A bíróság sem tud dönteni!
22,2 milliós csalás miatt indult eljárás Győzike és Bea ellen. Egyelőre...
friss hírek
-
1,6 millió forintot keresnek Zalatnay Cinin
A rendőrök szerint Cini együttműködött a zsarolással...
-
Keresztessel vígasztalódik Baricz
Az énekesnő és korábbi mentoráltja is egy szakításon van túl....
-
Kozsó csőtörését a lakók fizetik meg
Tartozik a közös költséggel, most pedig újra miatta kell többet...






















