Halász Pálma többdiplomás tanárnő, egy kilencéves ikerpár édesanyja. Saját bőrén tapasztalta a testi-lelki megnyomorításon túl a gazdasági kiszolgáltatottság érzését is.

- A gondok akkor kezdődtek, amikor megszülettek a gyerekek - avat be történetébe Pálma. A férjet idegesítette a gyereksírás, de dühöngött akkor is, ha a lakás tele volt játékkal. Egy idő után már csak késő este jött haza, amikor a gyerekek már aludtak. A mindennapos fenyegetés és lelki terror lassan tettlegességig fajult.

Kihez fordultál segítségért?

A fenyegetésekről, a bántalmazásokról először csak édesanyámnak mertem beszélni, de tudtam, hogy tennem kell valamit. Felhívtam egy alapítvány segélyvonalát, ahol azt tanácsolták, vegyem fel a kapcsolatot a kerületi családsegítővel. Ott azt mondták, hogy kiskorú veszélyeztetése miatt kiemelhetik a családból a gyerekeket, ezért jobban teszem, ha velük együtt elmegyek otthonról. Önkéntes száműzetésbe vonultam a szüleimhez, és úgy döntöttem, elindítom a válópert. Egy három évig tartó házasságból hat éve próbálok kikerülni.

Fotó: Váry Dóra

Ha egy családon belül egyértelmű a bántalmazás ténye, akkor miért tarthat ilyen sokáig egy ilyen ügy?

Amikor benyújtottam a válókeresetet, a férjem azt mondta, addig nem nyugszik, amíg tönkre nem tesz, ki nem forgat mindenünkből. Mindezt azért, mert nem voltam hajlandó fenntartani a látszatot. Bonyolítja az ügyet az is, hogy az ilyen esetekkel foglalkozó szervezetek, intézmények nem kérhetnek vizsgálatot a bántalmazó ellen, ezt csak az elszenvedő fél teheti meg. A fiam és a lányom a pszichológiai meghallgatások során mindig elmondták, hogy az apjuk hogyan viselkedett otthon, illetve hogyan zajlik egy közös hétvégéjük a láthatások jegyében. Ezek az anyagok pedig titkosításra kerültek, vagyis elég nehéz bizonyítani az igazunkat, ha nekem, mint anyának nincs betekintésem az iratokba. Természetesen minden fenyegetési eset után vizsgálatot kértem, de az apa láthatási jogát azóta sem csökkentették, sőt emelték. Ennyit érnek ma Magyarországon a gyermekjogok.

Mikor döntöttél úgy, hogy a magánügyedet gyakorlatilag közüggyé teszed?

Felvettem a kapcsolatot olyan nőkkel, akik szintén hasonló cipőben járnak. Lassan derengeni kezdett, hogy a körülöttem kialakult helyzetért nem én vagyok a felelős, nem én követtem el hibát. Sajnos a tapasztalataim azt mutatták, hogy a családsegítő szervezetek javaslatára a nők és az anyák elmenekülnek otthonról, a bántalmazó fél pedig otthon marad a közös lakásban, és éli tovább megszokott életét. Néhány évvel ezelőtt egy anya az utolsó utáni pillanatban fordult az ENSZ nőjogi bizottságához, mert mire hosszú évek után sikerült hivatalosan is elválnia bántalmazó férjétől, addigra már semmije sem maradt. Az ENSZ jegyzőkönyv állásfoglalásában pedig az áll, hogy a magyar államnak kötelessége minden hasonló ügyet soronkívüliséggel, pártatlansággal kezelni, sőt kártérítést ítélt meg az említett hölgy javára. Ezt a mai napig nem fizette ki neki senki! Eldöntöttem, hogy ezt a jegyzőkönyvet csatolom a saját válási peranyagomhoz is.

A bíróság ezt hogy fogadta?

Természetesen kikérték maguknak, mert még az ügyvédem sem tudott róla. Nekem nem volt más választásom. Az embereket ma be lehet vezetni a joghézagok labirintusába. Sokszor az ügyvédek, a jogászok, a bírák egyszerűen elbeszélnek a fejünk felett, nem is értjük, mi történik körülöttünk, miért vagyunk már évek óta ebben a helyzetben, pedig mi csak félelem nélkül szeretnénk élni. Sajnos azt tapasztalom, és a hozzám hasonló cipőben járók is azt mondják, hogy ma az ügyek elbagatellizálása, áldozathibáztatás, és a perek elhúzása folyik. Ha nem vagy hajlandó belenyugodni a sorsodba, és szakértői vizsgálatokat kérsz, netán ENSZ jegyzőkönyvet csatolsz, akkor összeférhetetlennek, nem ritkán elmebetegnek titulálnak.

Hogy került a vasalódeszka az aluljáróba?

Utánanéztem, hogyan lehetne a családon belüli erőszak önálló, büntetőjogi tényállás, illetve hogyan juthatna el a parlamenti képviselők asztaláig az újratárgyalása. A népszavazáshoz kétszázezer aláírás szükséges, ekkora erőket – úgy gondoltam – nem tudok egymagam megmozgatni. A másik lehetőség a magán, népi kezdeményezés, aminek sikeréhez ötvenezer aláírást kell összegyűjteni. Az Országos Választási Bizottságnál nagyon furcsán néztek rám, de megkaptam a hitelesített íveket és egy határidőt: 2010. augusztus 5-ig. Az otthoni vasalódeszkámat vittem le az aluljáróba, a szüleimmel és a barátaimmal tartottuk felváltva a frontot.

Fotó: Váry Dóra

Mennyi aláírás jött össze, és mi volt a tapasztalatod?

49 350 darab, de összejött az ötvenezer is, csak néhány nappal a határidő után. A mai napig kapok aláírt íveket Angliából, Brazíliából is. Izgalmas szociológia tanulmányt lehetne írni az emberek reakcióiból: sok nő mellett férfiak is jöttek aláírni és elmondani, hogy a maguk részéről elítélik az ilyen viselkedést.

Hogyan tovább?

Mindenki ismer a szűkebb vagy tágabb környezetében hasonló eseteket. Az erőszakot elszenvedő nők és gyerekek, de akár férfiak is köztünk élnek, akárcsak a bántalmazók. Létezik egy nemzetközi ajánlás, ami arra kötelezi a magyar államot, hogy hozzon önálló törvényt. Mivel ez egy speciális jelenség, amit ideig-óráig lehet egy család belügyeként kezelni, de valódi segítséget nyújtani nekik csak speciális szankciókkal lehet. A ma is érvényben lévő 1952-es családjogi törvény már nem képes kezelni ezeket az ügyeket, új törvényre van szükség.

Nagyon elszánt vagy, nem fáradtál még el?

Nem, sőt jogi tanulmányokba kezdtem, hogy ne tudjanak félrevezetni, és képes legyek segíteni a rászorulóknak. Újraindítom az aláírásgyűjtést, mert úgy gondolom, hogy ma Magyarországon nem a helyén kezelik az emberi jogokat. Egy 11 éves kisfiú halálhíre – akit az apja vert agyon – épp az aluljáróban ért, mert az egyik kereskedelmi televízió ezzel a mondattal hívott fel, és megkérdezték, beszélnék-e a kampányról a Híradóban. Hirtelen aktuális lett mindaz, amiért évek óta civil szervezetek és áldozatok próbálják hallatni a hangjukat. Hány gyermeknek kell még meghalnia ahhoz, hogy a büntetőjogi gyakorlatban önálló kategóriaként szerepeljen a családon belüli erőszak? Ezúton köszönöm minden kedves aláírónak, hogy támogatta az ügyet. Nekik üzenem, én nem állok meg itt.