Recepttár
-
Gyors meggyes sütemény
Feltöltötte: Reccece
A szokásos módon a vajat a cukorral habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a sütőport,...
Rákból gyógyultam
- Szerző:
- Zachar Bea
- Cimkék:
- meggyógyultam,
- rák
Bea harmincévesen, esküvője után pár héttel tudta meg, hogy rosszindulatú vastagbélrákban szenved. Ma azonban - ahogy ő fogalmaz - tünetmentes és gyógyul. Közben reiki tanfolyamot tart, kineziológiát tanul, és ő segít sorstársainak.
Éppen nászútra készülődtünk, az időpont kitűzve, repülőjegyek lefoglalva, várt ránk Seychelles. A számításainkat keresztülhúzta, hogy egy hónappal az utazás előtt rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nálam. Egy perc alatt omlott össze az egész addigi életem, terveim, reményeim. És kezdetét vette a harc, amelyet kezdetben percről percre, óráról órára vívtam magammal és a betegséggel.
Pedig egészségesen éltem. Bioboltokban vásároltam, kerültem a félkész ételeket, rengeteg vizet ittam, rendszeresen sportoltam, jógáztam. Mégis a rák, az áttétek veszélye fenyegetett.
Felgyorsultak az események
A rák alattomosan kúszott be az életembe. Kezdetben a szervezetem apró figyelmeztetéseket adott, melyek azonban nem tűntek különösebben fenyegetőnek. Időnként fájt a hasam. Aztán napokig fájt a hasam, tompán, zavaróan. Később jöttek más tünetek is. Mivel hipochonder vagyok, elkezdődött a zarándoklatom.
![]() |
| Bea |
Kórházi látogatásaim egyre sűrűsödtek, de eredmény semmi. Hibás vagyok abban, hogy nem derült fény korábban a betegségre, hiszen folyamatosan nyugtatgattam magam, hogy ételallergiám van. Tejcukor. Vagy glutén. Vagy kalici vírus. Minden esetben kitértem a kilátásba helyezett tükrözés elől. Azonban hiába álltam le a laktóztartalmú ételekről, majd a gluténtartalmúakról, végül szinte az összes ételről, a főtt krumpli kivételével, a helyzet nem javult. Végül az utolsó pillanatban ajánlottak egy megbízható orvost, és hirtelen felgyorsultak az események. Az első találkozónk után három nappal diagnosztizálta a betegséget.
Önámítás és megbocsátásEkkor még reménykedtem benne, hogy tévedés történt, bíztam benne, majd a vérkép megmutatja, hogy minden rendben. Később, a műtét előtt szintén abban bíztam, hogy eltűnt a daganat, felesleges az operáció. A műtét után abban bíztam, hogy nincs szükség a kemóra, kapok néhány szem gyógyszert, és kész. Ez a gondolkodásmód még nem az elfogadásról szólt. Amikor végre elfogadtam saját magam, a betegséget, az új élethelyzetet, akkor kezdődött a gyógyulásom.
A szokásos kemoterápia és sugárkezelés mellett elkezdtem kutatni az okokat. A rák mögött meghúzódó, a betegséget generáló valódik okok felderítése teljes őszinteséget követel, nem enged több hazugságot önmagunk felé. Szükséges hozzá az önvizsgálat, önismeret, a változásra való elszántság, a félelmekkel való szembenézés, a megbocsátás. Megbocsátani mindenkinek, aki megbántott, és ezeket a rossz érzéseket el kell engedni. Megbocsátani önmagamnak.
Neked is tenned kell a gyógyulásodért!
A pozitív hozzáállás az első lépés, de nem az egyetlen. Nem elegendő elképzelni, hogy a rák eltűnt, és újra egészséges vagyok. Ez csupán önámítás lenne. A megoldást nagyon mélyen, magamban találtam meg hónapokkal később, és a változás sem egy szempillantás alatt történt meg bennem. Lassan, folyamatosan változtam és változom ma is.
Az egész betegség nagy tanulsága, hogy meggyógyulni csakis én tudok. A betegnek is rengeteg lehetősége van. Dönthet a saját életéről, és ebben a helyzetben tényleg neki kell döntenie. A kineziológia, a családállítás, a természetgyógyász doktornőnél tett látogatások, a meditációk segítettek, hogy jobban megismerjem magam, közelebb kerüljek a problémámhoz. De nem elég elmenni, nem elég ott részt venni és kipipálni. Otthon tovább kell rajta dolgozni, gondolkozni, próbálni. Szükség van hozzá akaraterőre, hogy nem adom fel, nagy-nagy szeretetre magam felé, és türelemre.
![]() |
Hogyan tovább?
Az utóbbi időben nagy változáson mentem keresztül. Megismerkedtem a reiki energiával, ami komoly változásokhoz segített. Barátságosabb lettem, nyitottabb, magabiztosabb, nőiesebb. Mások is mondják, hogy megváltozott a kisugárzásom, az arcom. Már nem a betegség látszik rajta. Újra van erőm, életkedvem, energiám. Most már tudok másoknak is segíteni. Más rákbetegeknek a történetemmel, a módszerekkel, amelyek nekem segítettek, a reiki energiával és a légzéstechnikákkal, amelyeket most már tanítok is.
Kemény időszak van mögöttem. Gyógyultnak még nem mondanak, talán öt év múlva. Addig tünetmentes vagyok.
Már tudom, mit kell máshogyan csinálnom. Blogot írok, könyvet írok, reiki tanfolyamot tartok, kineziológiát tanulok. Megyek tovább az úton. Nem adom fel.
Ha kiváncsi vagy Bea blogjára, melyben gyógyulásának részleteiről olvashatsz, illetve amennyiben szükséged van rá segítséget is kaphatsz, kattints ide!
Lapozz tovább
-
Gyógyító illatok
Az aromaterápia segít a testi-lelki egyensúly újbóli megtalálásában. Hollódy Gergely szakértő elmagyarázza, miként használhatod te is ezt módszert a mindennapokban.
-
Házi epres jégkrém
Könnyű az elkészítése, ízletes, ráadásul igazi vendégváró különlegesség ez a házilag összeállított epres jégkrémdesszert.
-
Béres Alexandra: Nem tilos a csokitorta!
Bár nem hisz a példaképekben, ő maga sokak számára követendő minta lehet pozitív gondolkodásmódja miatt. Béres Alexandrával beszélgettem.
-
Lebegő ágy és űrbútor: 5 bizarr hotel - fotók!
Rendkívül furcsa és érdekes hotelek várják tárt kapukkal a vendégeket szerte a világon: most összeválogattuk az 5 legkülönlegesebb helyszínt!
-
Sikkasztott Győzike? A bíróság sem tud dönteni!
22,2 milliós csalás miatt indult eljárás Győzike és Bea ellen. Egyelőre a szakértők is vitatkoznak azon, valóban elcsalták-e a pénzt.
-
Napi horoszkóp: Élvezd a pillanatot!
Olvasd el a mai horoszkópod!
-
Botrány! Prostinak nézték a szexi színésznőt
Prostinak nézte egy milliárdos a szexi Kelly Brookot.
-
A nap képe: Ismét talajrészegre itta magát a színésznő
Ismét talajrészegre itta magát az Amerikai pite botrányos életű színésznője...
-
A szexguruk válaszolnak: Hányadik randi után szexeljünk?
Nem tudod, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas...
-
Nyerj színházjegyet Paulo Coelho: Tizenegy perc című darabjára!
Nyerd meg a 3 db páros belépő egyikét Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvének...
-
Már biztos! Unják a hagyományos oktatást a mai gyerekek
Mitől működnek másként a mai 8-18 évesek, mint a korábbi gyerekek? Hogyan...
-
Gyógyító illatok
Az aromaterápia segít a testi-lelki egyensúly újbóli megtalálásában....
-
Házi epres jégkrém
Könnyű az elkészítése, ízletes, ráadásul igazi vendégváró különlegesség...
-
Béres Alexandra: Nem tilos a csokitorta!
Bár nem hisz a példaképekben, ő maga sokak számára követendő minta lehet...
-
Lebegő ágy és űrbútor: 5 bizarr hotel - fotók!
Rendkívül furcsa és érdekes hotelek várják tárt kapukkal a vendégeket...
-
Sikkasztott Győzike? A bíróság sem tud dönteni!
22,2 milliós csalás miatt indult eljárás Győzike és Bea ellen. Egyelőre...
friss hírek
-
1,6 millió forintot keresnek Zalatnay Cinin
A rendőrök szerint Cini együttműködött a zsarolással...
-
Keresztessel vígasztalódik Baricz
Az énekesnő és korábbi mentoráltja is egy szakításon van túl....
-
Kozsó csőtörését a lakók fizetik meg
Tartozik a közös költséggel, most pedig újra miatta kell többet...

























