Love story: Sors és kitartás
- Szerző:
- Pink
Nem is tudom hol és mikor kezdődött el igazán. Végre találtam valakit, aki intelligens, humoros, végtelenül kedves és figyelmes, van egyénisége, keményen dolgozik és egyszerűen más, mint a többi.
Nem is tudom hol és mikor kezdődött el igazán. Rengeteg rossz tapasztalatom és élményem volt szerelem terén, és ráadásul apró darabokra törte valaki a szívemet és a lelkemet, amit a mai napig nem felejtettem el. Nem is fogom.
Két évig éltem úgy a szakítás után, hogy semmi nem számított, jöjjön, aminek jönnie kell, vágjunk bele, mindegy mi lesz a következménye. Ráadásul egy viszonylag komoly betegségbe is belecsúsztam (saját hibámból). Hála Istennek mindig sok barátom és haverom volt, soha nem unatkoztam. Épp befejeztem a főiskola második évét, és mint mindig akkor is elmentünk megünnepelni a sikeres vizsgákat. Volt ott valaki, akit már ismertem ugyan másfél éve, de csak egy arc volt a tömegből, még haverok sem voltunk.
Egyszer csak ez a félig idegen-félig ismerős sms-eket kezdett írni nekem. Nem is válaszoltam rájuk, mert nem akartam. Más dolgom volt. Csak nem hagyott békén, még hajnalban is felhívott, hogy mi van velem. Na, gondoltam magamban, itt van egy fiú, aki sms-eket irogat, felhív éjszaka, biztos csak AZT akarja, és az érzelmek nélküli AZ-ból már nem kérek köszönöm. Magam sem értem, de nem tudtam rá haragudni a "zargatásért". Beszélgetés beszélgetést követett, és egyszer csak megegyeztünk egy baráti találkozóban. Ugyan késett 45 percet - amitől alapvetően tajtékoznom kellett volna -, de végig sms-ben tartotta bennem a lelket, és siet siet siet....Nem vettem fel a nyúlcipőt, amit más esetben már 15 perc után megtettem volna. Aztán elhívott egy igazi randira. Elmentem, de mivel pont egy hosszadalmas betegség kellős közepén voltam, fizikailag és lelkileg mélységes mély ponton éreztem magam. Ő azonban nem hagyta, hogy elmerüljek az önsajnálatban és elvitt randevúzni. Nem épp a legjobban alakult, mert végig az exéről beszélt, amitől összezavarodtam; nem értettem, hogy miért hív el, ha végig a volt barátnője a téma? Gondoltam, megérdemel még egy esélyt, ezért belementem egy második találkába. Egyáltalán nem vágytam és nem is akartam kapcsolatot, nem szerettem volna érzelmileg kötődni senkihez. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi, de valami húzott, visszautasíthatatlanul vonzott hozzá. Nem szerelem, nem barátság, valami olyan volt, amit még soha előtte nem tapasztaltam. És nem ellenkeztem.

Végre találtam valakit, aki intelligens, humoros, végtelenül kedves és figyelmes, vannak önálló gondolatai, van egyénisége, keményen dolgozik és egyszerűen más, mint a többi szürke kisegér. A második randin már éreztem, hogy innen nincs menekvés. A negyedik találkozáskor megtörtént az első csók. Ennek lassan két és fél éve. Ő a legcsodálatosabb ember a világon. Életem egyetlen és legértékesebb kincse. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet valakit tényleg feltétel nélkül szeretni és egyszerre szeretve lenni, de LEHET! Nélküle nem dobogna a szívem, érte élek, érte létezem. Tudom, hogy ez nyálas duma, de ez az igazság. Egyszerűen szeretem, ahogy embert szerelemmel, szeretettel, tisztelettel szeretni lehet. Már százszor és ezerszer megkérdeztem magamtól, vajon miért kaptam Őt a sorstól, mivel érdemeltem ki? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy itt van mellettem és vigyázok rá, óvom. Megváltoztatta és fenekestül felforgatta az életemet. Amiért örökké hálás leszek NEKI!
Zsuzsi
Legfrissebb hozzászólások
-
- LadyG8 mondta:
- 2010-05-27 20:19:45
Tetszetős a sztori :)
Csak az dühít, hogy ehhez a "Tetszik" jelöléshez miért kell az a hülye facebook >.
Szólj hozzá Te is, 1 ember már megtette!
Lapozz tovább
-
Napi szextipp: Fúzió
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást a partnereddel.
-
Se szarkaláb se kiskutyaszem: tuti tippek szemránc ellen
Apró szarkalábak keretezik a szemedet, vagy puffadt a szemhéjad? Szemránckrém körképünkben biztos, hogy találsz megoldást a problémáidra!
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása előtt áll Liptai Claudia.
-
Kellemesen csalódott a topless szülésztanonc
Eljött az ideje, hogy a Blikk újra választás elé állítsa olvasóit. Ebben a hónapban négy szépség mutatta meg magát.
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné vált, ráadásul anyagi problémái is vannak.
-
hot!, 30. hét
A hot! magazin kiemelt cikkeit a kapcsolódó címekre kattintva olvashatod!
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné...
-
Kínos! Befotóztak Jennifer Aniston lába közé!
A Jóbarátok sztárja egész éjjel bulizott – a színésznő fáradtan kászálódott...
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása...
-
Majdnem meztelenül pózolt az Avatar sztárja - fotó!
Zoe Saldana ledobta ruháit, hogy a Calvin Klein márka fehérneműit reklámozza.
-
Meghízott és igen kanos Sam Worthington - fotó!
Sam Worthington színész, a Terminator és az Avatar sztárja nyaralni volt barátnőjével.
-
Napi szextipp: Fúzió
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan...
-
Se szarkaláb se kiskutyaszem: tuti tippek szemránc ellen
Apró szarkalábak keretezik a szemedet, vagy puffadt a szemhéjad? Szemránckrém...
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása...
-
Kellemesen csalódott a topless szülésztanonc
Eljött az ideje, hogy a Blikk újra választás elé állítsa olvasóit. Ebben...
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné...
friss hírek
-
Grizzly ölt a Yellowstone parkban
A lélekjelenléte mentett meg egy sátorozó nőt az amerikai...
-
Harminc éve halott a legidősebb tokiói férfi
Mintegy három évtizede halott a japán főváros, Tokió...
-
Kiskorú lányokat futtatott a magyar banda





-[1600x1200]_fill_60x60.jpg)














