Recept: polenta sült zöldséggel
- Szerző:
- Ínyenc
- Cimkék:
- zöldség,
- ínyenc,
- cseresznye
Az Etna megmászása még a nyugdíjasoknak is gyerekjáték, ha a polentából és a zöldségekből merítenek hozzá erőt.
Hozzávalók 4 személyre:
1,5 dl tej, 7-8 ek olívaolaj, 8 dkg kukoricadara (polenta), 4 dkg reszelt parmezán sajt, 2 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma , 1 ág rozmaring, 2 ág kakukkfű, 5 húsos paradicsom (kb. 30 dkg), 50 dkg brokkoli * maroknyi zöld olajbogyó kimagozva, kb. 1 dl narancslé, só, bors, sütőpapír

1. A tejet 2,5 dl vízzel, 2 ek olajjal meg kevés sóval felforraljuk. Belekeverjük a darát meg a parmezán sajtot, és alacsony hőfokon kb. 10 percig főzzük. A forró kását 3-4 mm-es rétegben sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk, és hűlni hagyjuk.
2. A vöröshagymát vékony cikkekre vágjuk, a fokhagymát felszeleteljük. A rozmaring- és kakukkfűleveleket finomra aprítjuk. A paradicsomot nyolcfelé vágjuk. A brokkolit rózsákra osztjuk, majd nagyságtól függően félbe- vagy nyolcfelé vágjuk.
3. Serpenyőben felhevítünk 2 ek olívaolajat, majd kb. 3 percig sütjük benne a brokkolit és kivesszük. A serpenyőbe teszünk még 1 ek olajat, azután megpároljuk benne a kétféle hagymát, és belevegyítjük a paradicsomot. Hozzáadjuk az olajbogyót, a narancslevet meg a zöldfűszereket, és 5-6 perc alatt sűrűre főzzük. Beleszórjuk a brokkolit, összemelegítjük, és sóval, borssal fűszerezzük.
4. Közben a polentát 16 téglalapra vágjuk, és a maradék felhevített olajon mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. A zöldségekkel egymásra rétegezve kínáljuk.
Elkészítési idő: kb. 1 óra; energiatartalom: kb. 330 kcal / adag
Lapozz tovább
-
Botrány! Prostinak nézték a szexi színésznőt
Prostinak nézte egy milliárdos a szexi Kelly Brookot.
-
Megasztár 6.: Talán Attila elárulta, kinek szurkol!
Talán Attila, a Megasztár 6. legutóbbi kiesője elárulta: mindkét bent maradt lányt nagyon szereti, ám egyikőjüknek kicsit jobban szurkol...
-
Nyerj színházjegyet Paulo Coelho: Tizenegy perc című darabjára!
Nyerd meg a 3 db páros belépő egyikét Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvének színpadi változatára a Thália Színházba!
-
Már biztos! Unják a hagyományos oktatást a mai gyerekek
Mitől működnek másként a mai 8-18 évesek, mint a korábbi gyerekek? Hogyan hat rájuk az internethasználat? Érdekes tényekre derült fény.
-
Forró trend! Párosítsd a pinket és a narancssárgát!
Még sohasem volt olyan divatos a pink és a narancssárga párosítása a divatban, mint 2012-ben!
-
Döbbenet! Puzsér már Ákosnak is beszólt
A Csillag Születik zsűritagja, Puzsér Róbert csípős megjegyzést tett Ákos egyik dalára.
-
A nap képe: Ismét talajrészegre itta magát a színésznő
Ismét talajrészegre itta magát az Amerikai pite botrányos életű színésznője...
-
Drasztikus fogyókúra! Rémisztően sokat fogyott az énekesnő -fotó!
Rengeteg kilótól szabadult meg az amerikai énekesnő Kelly Clarkson a múlt...
-
Botrány! Durván beszólt leendő anyósa a szexi sorozatsztárnak!
Csúnyán összeveszett leendő anyósával a Pletykafészek sztárja, Blake Lively....
-
Hatalmas mellét mutogatta a szexi sorozatsztár - fotó!
Lea Michele, amerikai sorozatsztár óriásdekoltázzsal jelent meg egy tévéműsorban.
-
Édesek, cukrosak, ropogósak - esküvői sütik a világ minden tájáról
Nálunk a földhöz csapdosott grillázstorta a lagzi elmaradhatatlan kelléke...
-
Botrány! Prostinak nézték a szexi színésznőt
Prostinak nézte egy milliárdos a szexi Kelly Brookot.
-
Megasztár 6.: Talán Attila elárulta, kinek szurkol!
Talán Attila, a Megasztár 6. legutóbbi kiesője elárulta: mindkét bent maradt...
-
Nyerj színházjegyet Paulo Coelho: Tizenegy perc című darabjára!
Nyerd meg a 3 db páros belépő egyikét Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvének...
-
Már biztos! Unják a hagyományos oktatást a mai gyerekek
Mitől működnek másként a mai 8-18 évesek, mint a korábbi gyerekek? Hogyan...
-
Forró trend! Párosítsd a pinket és a narancssárgát!
Még sohasem volt olyan divatos a pink és a narancssárga párosítása a divatban...






















