„Soha nem fogom festeni a hajam!”
- Szerző:
- hot!
Szerencsés géneket örökölt, fiatalabbnak néz ki a koránál. De mi lesz, ha megjelennek a ráncok, ősz hajszálak? Mert András hallani sem akar róluk!
![]() |
| Csonka András |
Minden kornak megvan a maga szépsége – tartja a mondás. Nem nem mindenki ért egyet vele: András például nem szeretne megöregedni.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok arra, milyen leszek öregen, és azt sem állítom, hogy nem tartok az öregedéstől – vallotta be. – Én nem hiszek abban, hogy minden kornak megvan a szépsége, pláne ha visszagondolok, milyen volt pályakezdőnek lenni... Fiatalként jóval több lehetősége van az embernek, és itt nem csak munkára gondolok. Az Abigél című musicalben – amelyben Kőnig tanár urat alakítom – öregítő sminket és őszítőport kaptam, de nyilván lesz idő, amikor egy ilyen szerephez nem lesz szükség sminkre, mert ősz lesz a hajam, és lehet, hogy ráncos is leszek. Imádom ezt a darabot, már gyermekként is nagy kedvencem volt, és fantasztikus érzés, hogy megérte a 100. előadást. Ennek a szerepnek a kedvéért nemcsak a külsőmet kellett átváltoztatnom, hanem a gesztusaimat és a testtartásomat is, hiszen egy idős ember egészen másként mozog, mint egy fiatal.
![]() |
Ha érdekel, Pici milyen taktikákat vet be az öregedése ellen, s miért fél magától a folyamattól, olvasd el a teljes cikket az e heti hot! magazinban!
Lapozz tovább
-
Napi szextipp: Fúzió
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást a partnereddel.
-
Se szarkaláb se kiskutyaszem: tuti tippek szemránc ellen
Apró szarkalábak keretezik a szemedet, vagy puffadt a szemhéjad? Szemránckrém körképünkben biztos, hogy találsz megoldást a problémáidra!
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása előtt áll Liptai Claudia.
-
Kellemesen csalódott a topless szülésztanonc
Eljött az ideje, hogy a Blikk újra választás elé állítsa olvasóit. Ebben a hónapban négy szépség mutatta meg magát.
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné vált, ráadásul anyagi problémái is vannak.
-
hot!, 30. hét
A hot! magazin kiemelt cikkeit a kapcsolódó címekre kattintva olvashatod!
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné...
-
Kínos! Befotóztak Jennifer Aniston lába közé!
A Jóbarátok sztárja egész éjjel bulizott – a színésznő fáradtan kászálódott...
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása...
-
Majdnem meztelenül pózolt az Avatar sztárja - fotó!
Zoe Saldana ledobta ruháit, hogy a Calvin Klein márka fehérneműit reklámozza.
-
Meghízott és igen kanos Sam Worthington - fotó!
Sam Worthington színész, a Terminator és az Avatar sztárja nyaralni volt barátnőjével.
-
Napi szextipp: Fúzió
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan...
-
Se szarkaláb se kiskutyaszem: tuti tippek szemránc ellen
Apró szarkalábak keretezik a szemedet, vagy puffadt a szemhéjad? Szemránckrém...
-
Claudia lesz Till Attila párja a Megasztárban
Élete egyik legnehezebb időszakában, pályája egyik legnagyobb kihívása...
-
Kellemesen csalódott a topless szülésztanonc
Eljött az ideje, hogy a Blikk újra választás elé állítsa olvasóit. Ebben...
-
Megszólalt Jimmy halálának szemtanúja - videó!
Hulé Éva, Jimmy halálának szemtanúja súlyos betegségben szenved, mozgásképtelenné...






-[1600x1200]_fill_60x60.jpg)













