Palik László és Marsi Anikó: Újra elhagyták az országot!
- Szerző:
- hot!
- Cimkék:
- krupp,
- hot! magazin,
- Palik Vilmos,
- Palik László,
- Marsi Anikó,
- Ausztrália
Ismét üresen áll Palik László és Marsi Anikó siófoki háza – A HOT! magazin megtudta, hogy a család újra melegebb égtájak felé vette útját.
Nem ez az első alkalom, hogy a házaspár a nyilvánosság kizárásával, egyik napról a másikra eltűnik. Mindenki számára ismerős lehet a két évvel ezelőtti eset, amikor még egykori munkatársaik sem tudtak róluk semmit, a családtagok pedig mélyen hallgattak. Akkor egy ország mozdult meg, hogy kiderítse, hova lett hazánk egyik közkedvelt sztárpárja.
A négy hónapos hallgatásnak Palik László vetett véget, amikor elmondta: Ausztráliába mentek, kisfiuk egészségi állapota miatt.
![]() |
– Két évvel ezelőtt a nagyobbik fiamnál, Vilmosnál diagnosztizálták a kruppot, ami nem egy drámai betegség – nyilatkozta a Fókusznak a hazajövetelük napján László. – Viszont súlyosak a tünetei, mert éjszaka fulladásos rohamai vannak. Egy orvos barátunk mondta, hogy erre egyetlenegy gyógymód van: ha egyszer megpróbáljuk átvészelni a telet egy melegebb éghajlatú országban.
A márciusi hazatérést követően a család élete végre visszakerült a régi kerékvágásba. Egyes hírek szerint a családfő az egyik barátjának segített egy kalózkocsma fellendítésében, míg Anikó továbbra is minden idejét a gyermekeivel töltötte. A hosszú, tavaszias télnek köszönhetően sokáig úgy tűnt, hogy az ötéves Vilmos légúti problémái is rendbe jöttek. De nem így lett, így ismét drámai fordulat állt be a Palikék életében.
![]() |
| Forrás: hot! magazin |
Ha kíváncsi mikor utaztak el Palik Lászlóék, akkor lapozza fel a legújabb HOT! magazint!
Lapozz tovább
-
Felesége mellbimbóját szopogatja az amerikai színész - fotó!
Felesége mellével a szájában fotózta le magát Jason Biggs az Amerikai pite sztárja.
-
Napi horoszkóp: Csak arra vállalkozz, amit teljesíteni tudsz!
Olvasd el a napi horoszkópod!
-
A világ legszebb tengerparti útjai - lélegzetelállító fotók!
Összegyűjtöttünk öt varázslatos autóutat, mely tenger vagy óceán mellett vezet. Csak te, az út és a sós levegő.
-
Összejött filmbeli partnerével a szexmániást alakító színész
Összejött A szégyentelen című film két sztárja: Michael Fassbender és Nicole Beharie.
-
Rutinosan vetkőzött a topless modell - fotó!
Elégedett friss képeivel Varga Zseraldina, és egyre jobban bízik abban, hogy újra bejuthat a Blikk szépe verseny döntőjébe, ahogy tavaly is.
-
Férjhez megy a Jóban Rosszban egykori sztárja - videó!
Szorcsik H. Viki három hónapja adott életet kisfiának. A Jóban Rosszban egykori sztárja hétköznapjairól és tervezett esküvőjéről mesélt a Mokkában.
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Döbbenet! Összeomlott Oláh Ibolya
Oláh Ibolya rengeteget fogyott az utóbbi időben. Az énekesnő elárulta az...
-
Meghalt Donna Summer, a diszkó királynője
Elhunyt Donna Summer, a hetvenes évek diszkókirálynője. 63 éves volt.
-
Szexi és trendi: öltözz csíkosba!
Akkor se hagyd ki a tavasz és a nyár egyik meghatározó trendjét, ha nem tudsz...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
A nap képe: Köldökig dekoltált ruhában Will Smith neje!
Teljes képért és szövegért kattints!
-
Felesége mellbimbóját szopogatja az amerikai színész - fotó!
Felesége mellével a szájában fotózta le magát Jason Biggs az Amerikai pite...
-
Napi horoszkóp: Csak arra vállalkozz, amit teljesíteni tudsz!
Olvasd el a napi horoszkópod!
-
A világ legszebb tengerparti útjai - lélegzetelállító fotók!
Összegyűjtöttünk öt varázslatos autóutat, mely tenger vagy óceán mellett...
-
Összejött filmbeli partnerével a szexmániást alakító színész
Összejött A szégyentelen című film két sztárja: Michael Fassbender és...

























