Férfivélemény: Sosem főzöl úgy, mint az anyám!
- Szerző:
- Bé
- Cimkék:
- ételek,
- párkapcsolat,
- konyha,
- kapcsolat,
- főzés,
- férfivélemény
A konyha a nő felségterülete... Nos, ez a tétel, ahogy azt Ördögh Bálint története is bizonyítja, manapság már nem állja meg a helyét!
Tudjátok, hol kezdődött a nemek háborúja? Megmondom: a konyhában! Az egyik legutóbbi ütközetnek én magam is megfigyelője lehettem.
Néhány nappal ezelőtt többedmagammal egy baráti pár vacsorájára voltam hivatalos, és ismerve őket, álmomban sem gondoltam, hogy olyasminek leszek akaratlan szem- és fültanúja, mint aminek végül is lettem. Történt ugyanis, hogy Tomi és Réka, akik egyébként minden téren tökéletesen kiegészítik egymást, elhatározták, hogy közösen főzik meg a nekünk, vendégeknek szánt vacsorát. Dicséretes, mondhatnánk, micsoda klassz ötlet, így nemcsak az élvezeti érték, de a belefeccölt munka is közös! Ráadásul, mivel mind a ketten ínyencek, a tökéletes menüsor is borítékolható – lett volna.
Rendíthetetlen ellentét?
Igen ám, de – ahogy az este folyamán, az asztalnál ülve kiderült – a konyhában előjöttek a férfiak és nők közötti, rendíthetetlen ellentétek... Merthogy Réka és Tomi főzési technikája totálisan különbözik egymástól. Réka, ha úgy érzi szükségesnek, a konyha teljes lábos- és serpenyőkészletét beveti; intuitív módon bánik a recepttel és az alapanyagokkal, gyakran improvizál, és emiatt néha kapkod, vagy felborítja a recept által javasolt sorrendet. Tomi viszont igazi logisztikai hadműveletként fogja fel az ételkészítést: minden alapanyagot időben előkészít, sorrendbe rak, igyekszik minimális eszközigénnyel dolgozni, és ami menetközben összekoszolódik, azt gyorsan el is mossa, hogy később már ne kelljen bajlódni vele. Ebből lett aztán a gond! Merthogy Réka szerint teljesen normális, ha az edények, amíg az étel készül, ott áznak a mosogatóban. Tomi szerint viszont ez gusztustalan, és egyáltalán nem higiénikus. Réka azzal érvelt, hogy ő súrolgatás helyett ilyenkor inkább a tűzön rotyogó vagy a sütőben piruló ételre figyel, Tomi viszont azzal jött, hogy szemétdombon nem lehet mesterművet alkotni. Na, ezen aztán úgy összevesztek, hogy a sokadik verbális lángszórás után Tomi végül bevetette a nehéztüzérséget, és kijelentette: Réka sosem fog olyan finom tiramisut csinálni, mint az édesanyja, aki volt olyan kedves, hogy megígérte, estére készít nekik egy tállal. Réka erre persze fogta magát, és dühből összerittyentett egy jó nagy adagot.
![]() |
| Forrás: SAFA |
Letenni a voksot
Így aztán, miután a fogások között mindezt a legapróbb részletekig terjedően végighallattuk, a desszerthez érve már két duzzogó, a saját igazát szajkózó emberrel ültem szemközt, akik láthatóan úgy akarták eldönteni a köztük zajló meccset, hogy mindenki elé mindkét édességből tettek.
Nekünk pedig, nem volt mese, le kellett tennünk a voksot vagy az egyik, vagy a másik mellé...
Lapozz tovább
-
Horrortól a pornóig - a 10 legjobb film randira!
Nem kell minden randinak küldő helyszínt választani! Néha jobb, ha bekucorodtok a tv elé egy nagy tál popcornnal, és megnéztek egy jó filmet. Íme 10 film, amiből válogathattok!
-
Diéta bikiniszezonra: Lapos has egy hét alatt!
Egy hét múlva hivatalosan is elkezdődik a bikiniszezon. Aggodalmaskodás helyett, próbáld ki diétánkat, mellyel szinte pillanatok alatt formába hozhatod magad.
-
Botrány! Durván beszólt leendő anyósa a szexi sorozatsztárnak!
Csúnyán összeveszett leendő anyósával a Pletykafészek sztárja, Blake Lively. Ryan Reynolds anyukájának ugyanis nem tetszik, ahogy a színésznő él.
-
Megrázó vallomás! Párja haláláról beszél a magyar énekesnő
Csézy a videóban őszintén mesélt Joshi Bharatnak arról, hogyan érzi magát élettársa elvesztése óta.
-
Súlyos autóbalesete után újra a volánnál Kapócs Zsóka
Néhány héttel autóbalesete után Kapócs Zsóka ismét a volán mögé ült és elindult a Hungaroring Lótus Ladies Cup futamán.
-
A legbotrányosabb ruhák a Billboard díjátadón - galéria!
Az idei Billboard Awards sem múlt el feltűnő ruhaköltemények felvonultatása nélkül. Lássuk a legemlékezetesebb összeállításokat!
-
Sokkoló! Alig van mit ennie Győzike családjának!
Gáspár Győző állítja: teljesen elszegényedtek!
-
Szexi! Köldökig kivágott fürdőruhában vonaglik VV Gigi!
A Való Világ negyedik szériájának szexi barnája, VV Gigi a Bed Beach kifutóján...
-
Megszólal Damu Roland új menyasszonya
Hihetetlen, de igaz: még mindig van olyan nő, aki bízik az erőszakosságáért...
-
Máris új barátnője van Berki Krisztiánnak
Nemrég még arról suttogtak a sztárvilágban, hogy Szabó Zsófi és Berki...
-
Több mint tíz kilót hízott Gombos Edina férje!
Túl a kritikus hetedik éven Gombos Edina és a férje boldogabbak, mint valaha....
-
A szexguruk válaszolnak: Rám hajtott a pasim öccse!
Nem tudod, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas...
-
Horrortól a pornóig - a 10 legjobb film randira!
Nem kell minden randinak küldő helyszínt választani! Néha jobb, ha bekucorodtok...
-
Diéta bikiniszezonra: Lapos has egy hét alatt!
Egy hét múlva kezdődik a bikiniszezon. Aggodalmaskodás helyett, próbáld...
-
Botrány! Durván beszólt leendő anyósa a szexi sorozatsztárnak!
Csúnyán összeveszett leendő anyósával a Pletykafészek sztárja, Blake Lively....
-
Megrázó vallomás! Párja haláláról beszél a magyar énekesnő
Csézy a videóban őszintén mesélt Joshi Bharatnak arról, hogyan érzi magát...
friss hírek
-
Magasvasút az Örs vezér terén
A Pillangó utcától már megemelnék a pályát, hogy átvigyék a...
-
Visszatér a Himalájára Erőss Zsolt
Magyarország - A világ harmadik legmagasabb csúcsának, a 8565...
-
Újabb gyanú Baunok-ügyben
Szolnok - Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a...

























