Férfi-vélemény: Újságíróból lett sztár Marilyn Manson
- Szerző:
- Pink
- Cimkék:
- énekes,
- botrány,
- Marilyn Manson,
- Dita von Teese,
- Brian Hugh Warner
Nap mint nap szexi férfiak százaival találkozunk az online térben. Úgy döntöttünk, ti sem maradhattok ki a virtuális nyálcsorgatásból! E heti kedvencünk az Antikrisztus önjelölt földi helytartója, Marilyn Manson!
Brian Hugh Warner 1969. január 5-én született az ohiói Cantonban, Barb és Hugh Warner egyetlen gyermekeként. Édesapja katolikus vallású volt, de anyjával gyakran jártak az episzkopális egyház miséire. The Long Hard Road Out Of Hell című életrajzi könyvében megemlíti, hogy nagyapjának több szexuális fétise is volt; többek között a zoofília és szadomazochizmus, ez pedig befolyásolta első bandájának irányvonalát. Gyerekkora nem volt épp meseszerű. Sebezhetővé és visszahúzódóvá tette a környezete, ráadásul az egyik szomszéd többször is molesztálta, ez a trauma pedig furcsa lázadást váltott ki belőle. Apja a helyi katolikus iskolába íratta be, de a 10. osztály elvégzése után Floridába költöztek és itt folytatta a középiskolát. Érettségi után a floridai állami főiskolára járt, ahol diplomát szerzett újságírásból. Ezután a szakmában maradt; zenei újságíróként kezdett dolgozni és több híres zenésszel is megismerkedett.
Műfanszőrzet és álarc - guminőnek öltözött Marilyn Manson csaja

Marilyn Manson egy Barbie baba maszkot és alul kivágott ruhát viselő hölgy társaságában jelent meg, aki bugyi helyett úgynevezett merkint kapott magára.
![]() |
| Fotó: Northfoto |
Innen ismerheted
1989-ben megalapította a Marilyn Manson and the Spooky Kids nevű zenekart Floridában, ami három év múlva már csak Marilyn Mansonként szerepelt, ebben az évben figyelt fel rájuk Trent Rerznor, a Nine Inch Nails énekese is. A hírességnek annyira megtetszett a banda, hogy ő volt a producere első albumuknak, a Portrait Of An American Familynek. Innentől kezdve nem volt megállás: az extrém, groteszk stílusa miatt feltűnő együttes hamar rengeteg követőt, rajongót szerzett és egész kultusz jött létre körülöttük.
Manson maga több filmben és tévéműsorban is szerepelt, elsőként 1997-ben láthattuk David Lynch Lost Highway című filmjében. Johnny Depp pedig bevallotta, hogy Manson karakteréből merített isnpirációt Willy Wonka megformálásához a Charlie és a csokigyár című filmben, melynek főszerepe magát Marilynt is érdekelte volna. Kevesen tudják, hogy a híres énekes nagyon is érdeklődik a művészetek iránt. Ő maga képeket fest és több kiállítása is volt már – Párizsban, Berlinben, Bécsben - , annak ellenére, hogy nem nyerte el igazán a kritikusok szimpátiáját.
Groteszk, polgárpukkasztó stílusa, extrém megjelenése és szókimondó dalszövegei miatt állandó támadások érik, a katolikus egyház pedig többször kifejezte nemtetszését istentagadó/ káromló viselkedése és számai miatt.
Velük kavart
1992-97: Missi Romero
1997: Jenna Jameson
1997-2001: Rose McGowan
2001-07: Dita Von Teese
2007- 10: Evan Rachel Wood
2008-09: Isani Griffith
2011: nem tudjuk, ki lehet, mert rejtegeti az arcát...
Szerinte:
„Soha senkinek sem mondtam, hogy legyen olyan, mint én. Találd meg önmagad és légy a legjobb!"
„A felnőttek szórakoztatása megrontja a gyerekeinket? Vagy a gyerekek megrontása szórakoztatja a felnőtteket?"
Ezért szeretjük:
mert őrült, de okos
Ezért utáljuk:
kicsit félünk tőle
A legszexibb testrésze:
el sem tudjuk képzelni, mit rejtegethet a bőrcucc
Utoljára akkor hallottunk róla, mikor
álarcos barátnőjével megjelent egy eseményen!
Randiznál vele?
Lapozz tovább
-
Könnyű ebéd: olasz galuska
Ízletes csemegét készíthetsz spenót, ricotta és parmezán felhasználásával. Próbáld ki a malfatti, vagyis az olasz spenótgaluska receptjét!
-
Magyar divat egy helyen - pop-up store nyílik a MOM Parkban!
WAMP pop-up store nyílik a MOM parkban!
-
Több mint tíz kilót hízott Gombos Edina férje!
Túl a kritikus hetedik éven Gombos Edina és a férje boldogabbak, mint valaha. Ám mindez a kubai férfi külsején is megmutatkozik.
-
A nap képe: Lövöldözött a csontsovány énekesnő
A teljes képért és a szövegért kattints!
-
Karrierhoroszkóp: május 21-27.
Kirúgnak vagy előléptetnek a héten? Tudd meg mit üzennek a csillagok!
-
Holdnaptár: május 21-27. Szerelmet hoz az Újhold!
Olvasd el heti holdnaptárunkat, és megtudhatod mit kell tenned a héten, illetve mire érdemes figyelned, hogy boldogabb légy!
-
Sokkoló! Alig van mit ennie Győzike családjának!
Gáspár Győző állítja: teljesen elszegényedtek!
-
Szexi! Köldökig kivágott fürdőruhában vonaglik VV Gigi!
A Való Világ negyedik szériájának szexi barnája, VV Gigi a Bed Beach kifutóján...
-
Megszólal Damu Roland új menyasszonya
Hihetetlen, de igaz: még mindig van olyan nő, aki bízik az erőszakosságáért...
-
Máris új barátnője van Berki Krisztiánnak
Nemrég még arról suttogtak a sztárvilágban, hogy Szabó Zsófi és Berki...
-
Több mint tíz kilót hízott Gombos Edina férje!
Túl a kritikus hetedik éven Gombos Edina és a férje boldogabbak, mint valaha....
-
A szexguruk válaszolnak: Rám hajtott a pasim öccse!
Nem tudod, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas...
-
Horrortól a pornóig - a 10 legjobb film randira!
Nem kell minden randinak küldő helyszínt választani! Néha jobb, ha bekucorodtok...
-
Diéta bikiniszezonra: Lapos has egy hét alatt!
Egy hét múlva kezdődik a bikiniszezon. Aggodalmaskodás helyett, próbáld...
-
Botrány! Durván beszólt leendő anyósa a szexi sorozatsztárnak!
Csúnyán összeveszett leendő anyósával a Pletykafészek sztárja, Blake Lively....
-
Megrázó vallomás! Párja haláláról beszél a magyar énekesnő
Csézy a videóban őszintén mesélt Joshi Bharatnak arról, hogyan érzi magát...
friss hírek
-
Magasvasút az Örs vezér terén
A Pillangó utcától már megemelnék a pályát, hogy átvigyék a...
-
Visszatér a Himalájára Erőss Zsolt
Magyarország - A világ harmadik legmagasabb csúcsának, a 8565...
-
Újabb gyanú Baunok-ügyben
Szolnok - Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a...

























