Egy évtizede még cseppet sem volt természetes, hogy levelezésünket, sőt, hivatalos ügyeinket is a világhálón intézzük. Az internet viharos gyorsasággal változtatta meg mindennapjainkat, olyannyira, hogy el is feledkezünk arról, a környezetünkben található eszközök születésükkor szintén korszakalkotó találmányok voltak. Ha azonban körbenézünk magunk körül, észrevesszük, szinte nincs olyan használati tárgyunk - vagy éppen kedvenc ételünk, italunk -, amelyről könnyűszerrel lemondanánk, hiszen olyan jó, hogy létezik.

Megjárta a hadak útját

Felgyorsult életünk miatt sokszor a hétköznapokban nincs időnk hosszas főzőcskézésre. Sokaknak csak egy hamburger elfogyasztása fér az ebédszünetbe. De vajon honnan kapta a nevét e világszám? Története egészen Dzsingisz kánig nyúlik vissza. A mongolok ugyanis - őseinkhez hasonlóan - a húst a nyereg alatt tartották, majd ha megpuhult, menet közben, lóháton fogyasztották el. Hódításaik közben az oroszokhoz is eljutott ez a szokás, akik továbbfejlesztették egy kis hagyma és tojás hozzáadásával. Tőlük a 17. században hajósok vitték el a receptet a német kikötőkbe. Tehát a kifejezés innen, Hamburg városából ered, a hamburger mégis Amerikában lett igazi „nemzeti eledel", de a világ vendéglátó-ipari marhahús-fogyasztásának 71%-át szintén a húspogácsa teszi ki.

Láthatatlan melegítő

A mikrohullámú sütő létrejötte sok más nagy találmányhoz hasonlóan a véletlennek köszönhető. 1946-ban Percy Spencer amerikai mérnök radarok fejlesztésén dolgozott, amikor egy nap csokoládémaradékot tett az asztalra, ahol történetesen a tesztelt gép is állt. Mivel a radar hullámai szintén a mikrohullámú tartományba esnek, az édesség helyén nemsokára csak olvadt, édes illatú massza folydogált. Egy év múlva Spencer cége már piacra is dobta korszakalkotó sütőjét. A prototípus még 350 kilós óriás volt, amelyet vízzel hűtöttek. Húsz évvel ezelőtt jelentek meg a ma is használatos mikrók elődei, amelyek már léghűtéssel működtek, és szerencsére nem is voltak túl nagyok. Sikerük töretlen, ezt bizonyítja, hogy 1975-ben Amerikában többet adtak el belőle, mint a tradicionális gáztűzhelyekből. Ma már a háztartások 90%-ában megtalálható, nem is beszélve az irodákról és a gyorséttermekről. Ha ez így halad tovább, Irinyi János találmánya, a zajtalan gyufa szépen, lassan lekerül a kispolcról.

Lapátra a vízzel!

Hajlamosak vagyunk azt hinni, az autóval kapcsolatos összes ötlet kitalálója csakis férfi lehetett. Pedig az ablaktörlő működési elvét egy nő, Mary Anderson dolgozta ki. Az asszony azt a problémát igyekezett kiküszöbölni, hogy esős időben a sofőröknek nyitott ajtajukon keresztül kinyúlva ronggyal kelljen a kocsi szélvédőjét törölgetniük, ha látni akarnak valamit az útból. Az első szabadalmaztatott ablaktörlőt pedig ki más, mint az autóipar atyja, a futószalagos tömeggyártás megálmodója, Henry Ford mutatta be egyik modelljén 1903-ban. Az eszköz 1916-tól pedig már alapfelszerelésnek számított. Ahogy mondani szokták, az ötlet egyszerű, de nagyszerű volt. Egy mozgatható kar és egy emelő közbeiktatásával a kocsi vezetője már belülről is biztonságosan tisztává varázsolhatta az autó ablakát esőben és hóban egyaránt.

Ahová a király is gyalog jár

Nyilvánvaló, hogy napjainkban egyetlen lakásból sem hiányozhat a WC, azaz a water closet, a vízöblítéses toalett. Bár már az ókorban is használtak - főként az uralkodók otthonában - praktikus megoldásokat az efféle problémák kiküszöbölésére, a mai fürdőszoba őse csak nagyjából 150 éves. A középkor kisasszonyai és lovagjai még az ún. „gardróbba" vonultak el apró-cseprő ügyeik elintézésére, melynek eredménye aztán a várfal árnyékában landolt. A városok, falvak utcáin elviselhetetlen bűz terjengett az utakra ürített éjjeliedényeknek és a szemétkupacoknak köszönhetően. John Harrington 1596-ban keresztanyja, I. Erzsébet számára készítette el úttörőnek számító árnyékszékét, melyet a tartályból érkező víz segítségével mostak tisztára. Az angol királynő azonban nem szívesen használta a különös szerkezetet, mivel túl hangosnak találta. A 18. század nagy járványai az emberek tömegeit döbbentette rá a higiénia fontosságára, ám az első nyilvános illemhelyek csak egy évszázaddal később jelentek meg, mégpedig Londonban. Az itt kifejlesztett, Joseph Bramah által jegyzett modellek aztán a csatornahálózatokkal egy időben terjedtek el Európában. Japán kutatók 1999-ben viszont már olyan mellékhelyiséggel rukkoltak elő, ahol WC-papírra sincs szükség, hiszen a berendezés mossa, öblíti és szárítja használója hátsóját. A jövő tudósaira azonban egy ennél sokkal fontosabb feladat vár: egy víztakarékos és környezetbarát megoldás kidolgozása.