Alul semmi? Előzd meg a felfázást!
- Szerző:
- Dr. Bárány János
- Cimkék:
- vesemedence-gyulladás,
- felfázás
A felfázás gyakori nyári betegség. Pedig a a fájdalmas és gyakori mosdóba szaladgálást meg lehet előzni. Sőt érdemes is, mert súlyosabb esetben akár vesemedence-gyulladást is okozhat.
Ahogy a neve is mutatja, felfázásra az számíthat, aki tartósan üldögél hideg helyen. Bár ennek ellenére sokan összekeverik a hólyaghurutra (cystitis) jellemző gyakori és fájdalmas vizelést, illetve a hüvelyi folyást.
Megelőzhető
Az emberi testben számos olyan baktérium található, mely normál helyzetben nem okoz fertőzést, panaszt. Bizonyos körülmények között azonban elszaporodik, kórokozóvá válik. Ilyen, amikor a szövetek lehűlnek, ennek hatására védekezőképességük csökken, és gyulladás lép fel. Innen származik a felfázás elnevezés, ha ugyanis valaki tartósan üldögél hideg helyen, vagy nem öltözik fel alulról eléggé melegen, gyakran hólyaghurutot kap. Megelőzni tehát az előbb említett lehűlés elkerülésével lehet. Nehezen gyógyuló vagy ún. recidiváló (vagyis visszatérő) esetekben célszerű a vizeletből baktériumtenyésztést készíttetni, mert az eredmény birtokában célzott antibiotikus kezelésre van lehetőség. Ilyenkor feltétlenül javasolt urológus szakorvosi vizsgálat is.
![]() |
| Forrás: Northfoto |
Átterjedhet a méhre
A cystitis a húgyhólyagot belülről bélelő nyálkahártya gyulladásos megbetegedése. A gyulladást az esetek túlnyomó többségében bakteriális fertőzés okozza. Ez érintheti csak a hólyagot, de súlyosabb vagy elhanyagolt esetben - felszálló fertőzés formájában - a húgyvezetékeken át elérheti az egyik oldali, illetve akár mindkét vesét. Ilyenkor már vesemedence-gyulladásról is beszélünk. Nemritkán a gyulladás a hólyaggal szomszédos szervekre, így a petefészekre vagy a méhre is átterjed.
Sok vizet kell inni
Az egyszerű hólyaghurut tünete a gyakori (akár félóránkénti) vizeletürítés, mely az esetek nagy részében égő fájdalommal jár, amely elsősorban a vizeletürítés végén jelentkezik. Ha súlyosabb a gyulladás, a vizelet véressé válhat, ugyanis a gyulladt hólyagnyálkahártya felszínén pontszerű vérzés jelentkezhet.
A hólyaghurut kezelésében az ún. vizeletfertőtlenítők, valamint az antibiotikumok játszanak vezető szerepet. Az utóbbiakból létezik kifejezetten a hólyaghurut kezelésére egyszeri adag is.
A szerző, dr. Bárány János, a Pink szakértője. Ha kérdésed van, klikk ide.
Lapozz tovább
-
Horrortól a pornóig - a 10 legjobb film randira!
Nem kell minden randinak küldő helyszínt választani! Néha jobb, ha bekucorodtok a tv elé egy nagy tál popcornnal, és megnéztek egy jó filmet. Íme 10 film, amiből válogathattok!
-
Diéta bikiniszezonra: Lapos has egy hét alatt!
Egy hét múlva hivatalosan is elkezdődik a bikiniszezon. Aggodalmaskodás helyett, próbáld ki diétánkat, mellyel szinte pillanatok alatt formába hozhatod magad.
-
Botrány! Durván beszólt leendő anyósa a szexi sorozatsztárnak!
Csúnyán összeveszett leendő anyósával a Pletykafészek sztárja, Blake Lively. Ryan Reynolds anyukájának ugyanis nem tetszik, ahogy a színésznő él.
-
Megrázó vallomás! Párja haláláról beszél a magyar énekesnő
Csézy a videóban őszintén mesélt Joshi Bharatnak arról, hogyan érzi magát élettársa elvesztése óta.
-
Súlyos autóbalesete után újra a volánnál Kapócs Zsóka
Néhány héttel autóbalesete után Kapócs Zsóka ismét a volán mögé ült és elindult a Hungaroring Lótus Ladies Cup futamán.
-
A legbotrányosabb ruhák a Billboard díjátadón - galéria!
Az idei Billboard Awards sem múlt el feltűnő ruhaköltemények felvonultatása nélkül. Lássuk a legemlékezetesebb összeállításokat!
-
Sokkoló! Alig van mit ennie Győzike családjának!
Gáspár Győző állítja: teljesen elszegényedtek!
-
Szexi! Köldökig kivágott fürdőruhában vonaglik VV Gigi!
A Való Világ negyedik szériájának szexi barnája, VV Gigi a Bed Beach kifutóján...
-
Megszólal Damu Roland új menyasszonya
Hihetetlen, de igaz: még mindig van olyan nő, aki bízik az erőszakosságáért...
-
Máris új barátnője van Berki Krisztiánnak
Nemrég még arról suttogtak a sztárvilágban, hogy Szabó Zsófi és Berki...
-
Több mint tíz kilót hízott Gombos Edina férje!
Túl a kritikus hetedik éven Gombos Edina és a férje boldogabbak, mint valaha....
-
A szexguruk válaszolnak: Rám hajtott a pasim öccse!
Nem tudod, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas...
-
Horrortól a pornóig - a 10 legjobb film randira!
Nem kell minden randinak küldő helyszínt választani! Néha jobb, ha bekucorodtok...
-
Diéta bikiniszezonra: Lapos has egy hét alatt!
Egy hét múlva kezdődik a bikiniszezon. Aggodalmaskodás helyett, próbáld...
-
Botrány! Durván beszólt leendő anyósa a szexi sorozatsztárnak!
Csúnyán összeveszett leendő anyósával a Pletykafészek sztárja, Blake Lively....
-
Megrázó vallomás! Párja haláláról beszél a magyar énekesnő
Csézy a videóban őszintén mesélt Joshi Bharatnak arról, hogyan érzi magát...
friss hírek
-
Újabb gyanú Baunok-ügyben
Szolnok - Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a...
-
Már bizonyított a Compact Disco
Baku - Szakmai zsűri előtt bizonyított hétfőn a Compact Disco....
-
Gabriella hét hónapos terhesen rohant a halálba
Orgoványból tartott haza a család, amikor a tragédia...


























