100-nál több fertőző betegség kapható el a játszótereken!
- Szerző:
- Pink
Komoly veszélyek leselkednek a gyerekekre a hazai játszótereken. A homokozókban a hulladéktól, az állatoktól több mint százféle fertőző betegséget kaphatnak el. Létezik egy - nálunk még kevéssé ismert - eljárás a probléma megszüntetésére.
Németországban évente kötelező a homokozók tisztítása, a magyar gyerekeknek sokszor csak a hipózás jut fertőtlenítés címén. Pedig a homokozókban a gyerekek komoly veszélyeknek vannak kitéve, hiszen több mint százféle fertőző betegséget kaphatnak el, nem beszélve a penészgombáról és az allergiát előidéző kórokozókról.
![]() |
A kisgyermekes szülők sokszor végig sem gondolják, hogy a játszótéri vagy az óvodai homokozókban mennyi féreg, vírus, baktérium és gomba jelent veszélyt a csemetére. A leggondosabb tisztántartás mellett sem lehet teljesen kiküszöbölni, hogy állati ürülék vagy szőr, toll kerüljön bele, ráadásul nedves időben a homokozóban lévő penészgombától is megbetegedhetnek a gyerekek. Az egyetlen megoldás a rendszeres tisztítás, ám erre hazánkban eddig szinte egyáltalán nem volt lehetőség.
| Nem tudni, pontosan hány homokozó létezik idehaza, becslések szerint is több mint 10 000 játszótérről van szó. Az önkormányzatok és más köz- vagy magánintézmények saját belátásuk és költségvetésük szerint döntenek arról, hogy milyen gyakran és módon tisztíttatják a homokozóikat. Az egyik legrosszabb példa, amikor a homokozóba hipót öntenek fertőtlenítés gyanánt vagy a nem ellenőrzött fuvarozó a friss homok helyett kicseréli két homokozó tartalmát. |
Mesélj mindennap, a gyereked meghálálja!

Miért éri meg mesét olvasnod a gyerekednek? Mert amellett, hogy a személyiségének fejlődését segíted, varázslatos élményben is lehet részetek - együtt.
- A homok tisztítására kizárólag a gázlángos módszer létezik hazánkban, de ez is csak a homok felületét fertőtleníti. A környező országokban is felkutattuk a lehetőségeket, és rátaláltunk a német Reattherm eljárásra, amely teljesen áttisztítja a homokot – mondja Szemán Györgyné Ibolya, a Tiszta Homokozóért Alapítvány elnöke.
Az eljárás során a szállítóberendezés a kezelendő homokot többszörösen átforgatja, és gázégővel 1200-1400°C hőmérsékletre melegíti. A sikerességet az igen magas hőmérséklet biztosítja, melynek hatására az emberre veszélyes baktériumok, féregpeték elpusztulnak. A berendezést szitával is felszerelték, mely kiszűri a további szennyeződéseket, pl. az üvegcserepet, cigarettacsikket, valamint megszünteti a csomósodást.
![]() |
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet Talajhigiéniás Osztályának mérései kimutatták, hogy a Reattherm eljárás a higiénés indikátor baktériumok közül a coliform-, a fekál coliform és a fekál streptoccus baktériumok számát a kezelt homok átlagmintáiban 100%-kal csökkentette. A mezofil és a termofil baktériumok összcsíraszámát a kezelt homok átlagmintáiban a Reatherm típusú homoktisztító berendezés több mint 95%-kal csökkentette.
Az alapítvány nem elégszik meg az eljárás népszerűsítésével: a homokozók tisztítását és annak ellenőrzését kormányrendeletben szabályozná.
Lapozz tovább
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni a szótáradba.
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni kávénak. Próbáld ki!
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki a wellness-szállodák legújabb szolgáltatásait!
-
Tökéletes fenekét mutogatja a kamerának a szupermodell - fotó!
Gisele Bundchen brazil szupermodell csak egy bikinialsót visel a Vouge címlapján - fotó!
-
Útlevél, biztosítás, oltás - hasznos infók nyaraláshoz
Hova utazhatunk személyivel és hova kell az útlevél? Milyen biztosítást érdemes kötni? Szükséges-e valahova védőoltás?
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
VV Cristofel feleségül kérte Veronikát
Képtelen belenyugodni a szakításba VV Cristofel.
-
Eltűnt! A rendőrség is keresi a Terminátor 3. sztárját
Eltűnt Nick Stahl színész, aki a Terminátor 3. című filmben John Connort...
-
Egyéjszakás kaland: ezért próbáld ki!
Ha azt gondolod, az egyéjszakás kalandokat csak a férfiak élvezhetik, tévedsz!...
-
Megjelent Adam Lambert második stúdióalbuma!
Adam Lambert megjelentette Trespassing című új albumát! A lemez slágere a...
-
Bevallotta! Nem vetkőzik le a volt megasztáros - videó!
Az Év magyar férfi előadója kategóriában jelölték a Bravo OTTO-ra a volt...
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni...
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői...
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni...
friss hírek
-
Szarajevó: ilyen volt, ilyen lett
Bosznia-Hercegovina fővárosa hihetetlen változásokon ment...
-
Így zsebelnek ki Párizsban
Párizs biztonságos hely, de néhány szabályt érdemes betartani
-
Szuperbringa az Auditól
Különleges sporteszközt mutatott be az Audi a Wörthi-tónál. Az...


























