Nem szégyen - kihívás egyedülálló szülőnek lenni
- Szerző:
- Szűcs Anikó
- Cimkék:
- gyereknevelés,
- válás,
- egyedülálló szülő
Nem ritka az olyan általános iskolai osztály, ahol alig találni mindkét szülőjével együtt élő gyereket - ezen azonban napjainkban senki nem ütközik meg.
![]() |
| Bálint Ildikó kamasz fiaival |
Bálint Ildikó, a Pink.hu stylist és sminkmester szakértője hivatalosan több esztendeje neveli egyedül két kamasz fiát.
– Sok nő biztosan benne maradt volna egy ilyen házasságban – szögezi le Ildikó. – Ha másért nem, a látszat kedvéért. Én is két évig őrlődtem, mire eljutottam arra a pontra: igenis érek annyit, hogy kiszálljak a számomra méltatlan kapcsolatból. Elég erőt éreztem ahhoz, hogy megálljak a saját lábamon. Addigra házasságunk romokban hevert. A férjemmel eltávolodtunk egymástól, az évek múlásával más lett az értékrendünk. Később bejött a képbe egy másik nő. Közben komoly anyagi gondokkal küszködtünk. A válás idején rettenetesen magam alatt voltam, mert bár érzelmileg rég lezártam azt a kapcsolatot, egy nő mindig biztonságra vágyik. Szerencsére a barátaimra mindvégig számíthattam, apukám pedig megmentett bennünket a teljes csődtől.
A válás után Ildikó lelkileg felszabadult, anyagilag viszont a nulláról kezdte:
- Fel kellett számolnom korábbi vállalkozásomat – meséli -, és először alkalmazottként helyezkedtem el. Azóta több női magazinnál dolgozom stylistként és sminkmesterként, illetve az egyik kereskedelmi tévécsatorna több műsorának vezető stylistjaként. A gyerekeimmel baráti viszonyban vagyok, mindig mindent őszintén megbeszéltem velük. A fiaim sokat segítettek, vigasztaltak, erőt adtak. Észrevettem, időközben átvettek bizonyos férfiszerepeket. Amióta egyedül élek, még jobban féltenek, őriznek és védenek. Emellett rendszeresen megdicsérik a frizurámat vagy a ruhámat, ami nemcsak jólesik, hanem az önbizalmamat is erősíti.
| - Szerintem a mai társadalom összességében nem ítéli meg negatívan az egyedülálló szülőket, még akkor sem, ha soha nem éltek házasságban – véli Wéber Katalin, a Pink.hu pszichológus szakértője. - A válás ma sajnos annyira általános, hogy valójában már senki nem ütközik meg rajta. Az egyedülálló szülők ugyanakkor nehéz helyzetben vannak. Mindenekelőtt a munkavállalás szempontjából, hiszen sokkal korlátozottabbak a lehetőségeik. Plusz munkát, mellékállást sem nagyon vállalhatnak. Közben egy személyben kell ellátniuk a szülői feladatokat. A gyermekeit egyedül nevelő özvegy szülő helyzetét nehezíti, hogy a kicsiknek a halálesetet is fel kell dolgozniuk. Válás után általában az alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez, esetenként a válás miatt érzett bűntudat lehet a fő probléma. Ilyenkor előfordul, hogy a gyermek viselkedését nehezebb kézben tartani, mert az összes figyelmet, szeretetet többnyire csak egy szülőtől kapja. |
Ha kérdésed van a téma kapcsán, fordulj szakértőinkhez, Wéber Katalin és Révész Renáta Liliána pszichológusokhoz!
| 1980 | 2005 | |
| anya gyermekkel | 285 | 415 |
| apa gyermekkel | 56 | 62 |
| egyszülős család összesen | 341 | 477 |
Lapozz tovább
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni a szótáradba.
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni kávénak. Próbáld ki!
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki a wellness-szállodák legújabb szolgáltatásait!
-
Tökéletes fenekét mutogatja a kamerának a szupermodell - fotó!
Gisele Bundchen brazil szupermodell csak egy bikinialsót visel a Vouge címlapján - fotó!
-
Útlevél, biztosítás, oltás - hasznos infók nyaraláshoz
Hova utazhatunk személyivel és hova kell az útlevél? Milyen biztosítást érdemes kötni? Szükséges-e valahova védőoltás?
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
VV Cristofel feleségül kérte Veronikát
Képtelen belenyugodni a szakításba VV Cristofel.
-
Eltűnt! A rendőrség is keresi a Terminátor 3. sztárját
Eltűnt Nick Stahl színész, aki a Terminátor 3. című filmben John Connort...
-
Egyéjszakás kaland: ezért próbáld ki!
Ha azt gondolod, az egyéjszakás kalandokat csak a férfiak élvezhetik, tévedsz!...
-
Megjelent Adam Lambert második stúdióalbuma!
Adam Lambert megjelentette Trespassing című új albumát! A lemez slágere a...
-
Bevallotta! Nem vetkőzik le a volt megasztáros - videó!
Az Év magyar férfi előadója kategóriában jelölték a Bravo OTTO-ra a volt...
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni...
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői...
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni...
friss hírek
-
Szarajevó: ilyen volt, ilyen lett
Bosznia-Hercegovina fővárosa hihetetlen változásokon ment...
-
Így zsebelnek ki Párizsban
Párizs biztonságos hely, de néhány szabályt érdemes betartani
-
Szuperbringa az Auditól
Különleges sporteszközt mutatott be az Audi a Wörthi-tónál. Az...

























