Nagy Ervin: "Nem könnyű jól mesélni"
- Szerző:
- Pink
- Cimkék:
- mese,
- Varjúdombi mesék,
- Nagy Ervin,
- Mesélj mindennap!,
- Bóbita,
- Benedek Elek
A mesék gyógyító erejéről a színész is sokat tud. Ugyanis amikor gyerekkorában Nagy Ervin kórházban került, szinte egész nap meséltek neki, és a hatás nem is maradt el! A Katona József és a Vígszínház művésze azóta apuka lett, és bár a párjával naponta mesélnek kislányuknak, Ervinben azért van egy picike félsz.
Azurák Csaba: "Nálunk nem tilos a tévé"

Nem volt könnyű dolga Azurák Csabának, a TV2 műsorvezetőjének, amikor fel kellett idéznie, hogy gyerekkorában melyik volt a kedvenc meséje.
– Az első gyerekkori meseélményem sajnos a kórházhoz köthető – kezdi a színész. – Egy időben nehezen vettem a levegőt, és amikor bent kellett maradnom a kórházban, állandóan az A part alatt kezdetű mesét akartam hallani a három varjúról. Szerencsére csak egy hétig kellett bent maradnom. Egyébként apukám mesélt nekem nagyon sokat, fejből, de a kedvenc történetemet kazettára is felmondta a kis és a nagy oroszlánról. Sőt a nagymamám is rengeteg mesét olvasott.
Ervinnek persze könyvből is sokat olvastak, Benedek Elek történetei és a 77 magyar népmese voltak a kedvencei. Sőt azt is elárulta, hogy melyik mese volt az, amitől félt – ahogy a legtöbb barátja is.
![]() |
| Nagy Ervin és párja Forrás: Ringier archív |
– A Varjúdombi meséktől mindannyian szinte rettegtünk, és nem is ismerek senkit, aki szerette volna ezeket a „horrortörténeteket". Az biztos, hogy a lányomnak én inkább a Vidám mesékből olvasok. De mivel Lola Róza még csak másfél éves, a párommal egyelőre rövidebb verseket mondunk neki, például a Bóbitát és az Altatót. Én sajnos ritkán vagyok otthon esténként, de ha épp nem játszom valamelyik darabban, mindig én altatom. Karácsonyra is rengeteg könyvet kapott, úgyhogy szerencsére van miből válogatni.
Ám nem biztos, hogy a bő választék előnyt jelent, a mesék között ugyanis van jó néhány, amit Ervin nem szívesen olvasna a kislányának.
– Szerintem attól jó egy mese, hogy van benne izgalom, csavar, egy kis dráma és krimi. Persze, fontos a tanulság, de a happy end és a fordulatos részek szintén. Egy kicsit tartok is attól, mi lesz, ha majd a lányom azt kéri, hogy én találjak ki neki meséket, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy elég kreatív leszek. Jól mesélni ugyanis nem is olyan könnyű. A fiatalabb szülők sajnos tényleg keveset mesélnek, nem is igazán tudják, hogyan kell. Sokuk rajzfilmeken nőtt fel, alig-alig hallott mesét fejből vagy könyvből. Nehéz meggyőzni őket, miért fontos, hogy ők tényleg rendszeresen meséljenek, mert akkor a gyerekük tudása, fantáziája és problémamegoldó képessége is fejlődik.
Ervin azért is tartja nagyon hasznosnak a Mesélj mindennap! kampányt, mert fontos, hogy a szülők megértsék: mesélni a gyerekeknek szinte kötelesség.

Lapozz tovább
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni a szótáradba.
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni kávénak. Próbáld ki!
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki a wellness-szállodák legújabb szolgáltatásait!
-
Tökéletes fenekét mutogatja a kamerának a szupermodell - fotó!
Gisele Bundchen brazil szupermodell csak egy bikinialsót visel a Vouge címlapján - fotó!
-
Útlevél, biztosítás, oltás - hasznos infók nyaraláshoz
Hova utazhatunk személyivel és hova kell az útlevél? Milyen biztosítást érdemes kötni? Szükséges-e valahova védőoltás?
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
VV Cristofel feleségül kérte Veronikát
Képtelen belenyugodni a szakításba VV Cristofel.
-
Eltűnt! A rendőrség is keresi a Terminátor 3. sztárját
Eltűnt Nick Stahl színész, aki a Terminátor 3. című filmben John Connort...
-
Egyéjszakás kaland: ezért próbáld ki!
Ha azt gondolod, az egyéjszakás kalandokat csak a férfiak élvezhetik, tévedsz!...
-
Megjelent Adam Lambert második stúdióalbuma!
Adam Lambert megjelentette Trespassing című új albumát! A lemez slágere a...
-
Bevallotta! Nem vetkőzik le a volt megasztáros - videó!
Az Év magyar férfi előadója kategóriában jelölték a Bravo OTTO-ra a volt...
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni...
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői...
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni...
friss hírek
-
Szarajevó: ilyen volt, ilyen lett
Bosznia-Hercegovina fővárosa hihetetlen változásokon ment...
-
Így zsebelnek ki Párizsban
Párizs biztonságos hely, de néhány szabályt érdemes betartani
-
Szuperbringa az Auditól
Különleges sporteszközt mutatott be az Audi a Wörthi-tónál. Az...

























