7 mondat, ami soha ne hagyja el egy mostohaszülő száját
- Szerző:
- Pink
- Cimkék:
- válás,
- párkapcsolat,
- nevelőszülő,
- mostohaszülő,
- mostoha,
- gyereknevelés
Szülőnek lenni sem egyszerű feladat, de ami még ennél is nehezebb: mostohaszülőként helytállni. A patchwork családba érkező új anyukának meg kell gondolnia, hogyan fogalmazzon, ehhez adunk néhány tippet.
„Te nem vagy az anyám!" - vágja a mostohaszülő fejéhez a szülei válását alig kiheverő, zaklatott kisgyerek. Amikor a partnerrel együtt egy fél családot is kap valaki – még ha neki is vannak gyerekei -, meg kell küzdenie a kicsik szeretetéért. A kölcsönös tapogatózás közben biztosan elhangzik néhány nem túl szerencsés mondat - az alábbiakat mindenképp érdemes elkerülni:
1. „Hívj mamának!"
Nem vagy az anyja, és soha nem is leszel! Ha erőlteted, hogy így nevezzen, csak még jobban összezavarod.
2. „Mi egy nagy, boldog család leszünk"
Belőletek lehet a legboldogabb patchwork család - de nem holnap! A tapasztalatok szerint legalább három év kell az összecsiszolódáshoz, és ebből az első a legkeményebb.
![]() |
3. „Szabad vagy, csinálj, amit akarsz!"
A szereteten túl a gyerekeknek követendő szabályokra, egyértelmű határvonalakra is szükségük van. Nem számít, hány év van köztetek fogadott gyerekeddel, te mindig a szülő szerepét töltöd be a szemében. Próbálj meg példát mutatni neki, és ne viselkedj úgy, mintha a haverja lennél, különösen, ha tinédzserről van szó.
4. „Hagyd, majd én kimosom, elviszem, rendbe rakom helyetted stb."
Ne légy áldozat! A mártíromság bűntudatot ébreszt, másrészt a gyerekek általában kihasználják, ha más megoldja helyettük az elvégzendő feladatokat.
Nem szégyen - kihívás egyedülálló szülőnek lenni

Nem ritka az olyan általános iskolai osztály, ahol alig találni mindkét szülőjével együtt élő gyereket - ezen azonban napjainkban senki nem ütközik meg.
5. „Miért vágsz savanyú képet?"
A mostohagyereknek szabad szomorúnak lennie, hiszen gyászol: a szülei már soha nem lesznek együtt! Hagyd békén, és ne hívd fel a figyelmét a bánatára, inkább bízd az apjára, hogy igyekezzen helyettesíteni a hiányzó édesanyát.
6. „A papád és én állandóan..."
Ne dörgöld a gyerek orra alá, hogy mennyire jól érzed magad az apukájával! Ha pozitív képet akarsz rajzolni a kapcsolatotokról, csak viselkedjetek úgy, mint egy normális szerelmespár!
7. „Arra neveld anyád, hogy ezt csináld?"
Soha ne vedd a szádra az édesanyja nevét, és a gyerek édesapja se tegye, bármi is történt! Ugyanis a válás után a szülők közt továbbra is fennálló konfliktusok viselik meg a kicsit a legjobban.
Ha kérdésed van a téma kapcsán, fordulj Révész Renáta Liliána pszichológus szakértőnkhöz!
Lapozz tovább
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni a szótáradba.
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni kávénak. Próbáld ki!
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki a wellness-szállodák legújabb szolgáltatásait!
-
Tökéletes fenekét mutogatja a kamerának a szupermodell - fotó!
Gisele Bundchen brazil szupermodell csak egy bikinialsót visel a Vouge címlapján - fotó!
-
Útlevél, biztosítás, oltás - hasznos infók nyaraláshoz
Hova utazhatunk személyivel és hova kell az útlevél? Milyen biztosítást érdemes kötni? Szükséges-e valahova védőoltás?
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
VV Cristofel feleségül kérte Veronikát
Képtelen belenyugodni a szakításba VV Cristofel.
-
Eltűnt! A rendőrség is keresi a Terminátor 3. sztárját
Eltűnt Nick Stahl színész, aki a Terminátor 3. című filmben John Connort...
-
Egyéjszakás kaland: ezért próbáld ki!
Ha azt gondolod, az egyéjszakás kalandokat csak a férfiak élvezhetik, tévedsz!...
-
Megjelent Adam Lambert második stúdióalbuma!
Adam Lambert megjelentette Trespassing című új albumát! A lemez slágere a...
-
Bevallotta! Nem vetkőzik le a volt megasztáros - videó!
Az Év magyar férfi előadója kategóriában jelölték a Bravo OTTO-ra a volt...
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni...
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői...
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni...
friss hírek
-
Szarajevó: ilyen volt, ilyen lett
Bosznia-Hercegovina fővárosa hihetetlen változásokon ment...
-
Így zsebelnek ki Párizsban
Párizs biztonságos hely, de néhány szabályt érdemes betartani
-
Szuperbringa az Auditól
Különleges sporteszközt mutatott be az Audi a Wörthi-tónál. Az...

























