Márti az órájára pillantott. Hamarosan színpadra lép tízéves lánya. Ez az első kis szerepe az iskolai színjátszó körben, és a bátyja annyira büszke rá. Ilyen pillanatokban, mint a mostani, fájdalmasan tudatosul Mártiban, mi mindent adott fel. Nem mintha nem ez járna folyton az eszében: vajon helyesen döntött? Vagy önző, szívtelen anya? Az utóbbi gondolatot támasztják alá a barátainak szavai: „Senki sem hagyja cserben a gyerekeit, csak azért, mert belezúgott valakibe" – támadtak rá.

Hosszú ideig próbálta elnyomni az érzéseit

Nem volt ez hirtelen fellángolás. Ahogy ott állt István előtt, érezte, ő a másik fele, rá várt egész életében. Nem volt könnyű meghoznia a döntést.

Márti húszéves volt, amikor megismerte a férjét. Három évvel később, kisfiuk születése után úgy döntöttek, összeházasodnak. Öt év elteltével a kislányuk is megszületett. Az asszony 15 éven keresztül otthon volt. Nevelte a gyerekeket, ellátta a háztartást, és mellette segítette férje munkáját is. Önálló biztosítási ügynökként dolgozott, maga osztotta be az idejét. Szóval egy jól összeszokott csapatot alkottak, és Márti ezt kielégítőnek találta. A vággyal fűtött éjszakák már rég tovaszálltak. Ehelyett felváltva aludtak a nappaliban, a kanapén. Feleségként úgy gondolta, más házasságok is ellaposodnak egy idő után, de azzal vigasztalta magát: sokkal fontosabb az a tudat, hogy van hova tartoznia. Ezt ismételgette magában akkor is, ha az a bizonyos kisördög azt suttogta a lelkében: tényleg így kell lennie?

Azonban férje vállalkozása hanyatlani kezdett. Épp ebben az időben hallotta, az utazási iroda, ahol korábban gyakornokként dolgozott, részmunkaidős munkatársat keres. Megragadta a remek alkalmat, hogy visszatérjen az életbe. Ez lett a végzete...
Pontosabban nem is ez, hanem István - így hívták a kollégát, aki betanította. Már amikor meglátták egymást, azonnal érezték, összetartoznak. Márti aznap éjjel nem sokat aludt: csak arra tudott gondolni, milyen lenne vele az élete. Másnap reggel remegő lábbal lépett be az irodába.
„Ne tégy úgy, mint egy szerelmes tini! 38 éves vagy, két gyermek anyja" – dorgálta magát, de hasztalan. Három hónapig harcolt az érzései ellen. Ám amikor Istvánnak azt mondta, köztük nem lehet semmi, a férfi nem hitte el a szavait. Megcsókolta, és Márti érezte, nem tud ellenállni neki.
Fél év múlva már biztos volt benne, nem akarja tovább a régi életét élni.

Mintha a szíve egy része hiányozna

A férje megdöbbent, amikor bevallotta neki az érzéseit. Ugyanakkor nem veszekedett, csak megkérdezte: mi lesz a gyerekekkel, magával akarja vinni őket is?
Ez volt az, amitől Márti a legjobban félt. Kiszakíthatja őket megszokott környezetükből? Hogyan viszonyulnak majd az új párjához? Végül a döntést ők maguk, a gyerekek hozták meg. Óvatosan mesélt nekik Istvánról, mire a kislánya sírva mondta: nem akar új apukát, a fia pedig kategorikusan kijelentette: ő az apjánál marad.
Mártinak nagyon fájt az elhatározásuk. De mit is mondhatott volna nekik arról az életről, amit új párjával tervezett? Három hónapja, amikor Istvánhoz költözött, ő maga sem tudta, hogyan lesz ezután. Ha ma a gyerekeire gondol, úgy érzi, a szíve egy része hiányzik. Nem bánt meg semmit, de szenved miatta. A barátai, rokonai sem értették meg, mindenben a férjét támogatják. Legjobban édesanyja reakciója döbbentette meg: „Ha valamikor megkérdezik a gyerekeid, miért dobtál el minket, nem szeretnék a helyedben lenni" – mondta.
Márti ezt igazságtalannak tartja. Azt mindenki természetesnek veszi, ha egy apa az új szerelem miatt elhagyja a családját. Ha ezt egy asszony teszi, lenézik. Neki nincs joga a boldogsághoz?