Hússal vagy hús nélkül?
- Szerző:
- Blikk Nők Konyha
- Cimkék:
Ezekkel a receptekkel húsimádó és vegetáriánus vendégeidnek is a kedvére tehetsz.
![]() |
Minipiték
1. Nyújtsunk ki 40 dkg leveles tésztát kb. 0,5 cm vékonyra, és szúrjunk ki belőle 12 darab kb. 15 cm átmérőjű kört. Nyomkodjuk kivajazott mini piteformákba, és szurkáljuk meg az aljukat villával. Fektessünk mindegyikbe egy kis darab alufóliát, és szórjunk rá egy kevés szárazbabot. Süssük 160 fokra előmelegített sütőben 15 percig, majd emeljük ki belőle az alufóliát, és hagyjuk kihűlni. Közben keverjünk össze 2 db tojást 2 dl tejszínnel. Sózzuk és borsozzuk meg.
Hús nélkül: Cukkinivel és koktélparadicsommal
2. Daraboljunk fel 12 dkg cukkinit és 12 dkg koktélparadicsomot. Osszuk el a zöldségeket a tésztakosárkákban, és tegyük őket 190 fokos sütőbe 5 percre. Ezután szórjunk rájuk 10 dkg reszelt sajtot, majd töltsük meg a kosárkákat a tejszínes keverékkel, és süssük még 10 percig.
Hússal: Szalonnával és lila hagymával
2. Tegyünk a kosárkákba 20 dkg feldarabolt bacont és 1 fej darabokra vágott lila hagymát, majd süssük 190 fokra előmelegített sütőben 5 percig. Ezután szórjunk rá 10 dkg reszelt sajtot, és öntsük fel a tejszínnel. Süssük készre további 10 perc alatt.
Elkészítési idő: 60 perc, 4 személyre, egy adag: (hús nélkül) 3925 kJ/937 kcal, (hússal) 4775 kJ/1140 kcal
![]() |
További húsos és húsmentes receptek a Blikk Nők Konyha szeptemberi számában!
Lapozz tovább
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni a szótáradba.
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni kávénak. Próbáld ki!
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki a wellness-szállodák legújabb szolgáltatásait!
-
Tökéletes fenekét mutogatja a kamerának a szupermodell - fotó!
Gisele Bundchen brazil szupermodell csak egy bikinialsót visel a Vouge címlapján - fotó!
-
Útlevél, biztosítás, oltás - hasznos infók nyaraláshoz
Hova utazhatunk személyivel és hova kell az útlevél? Milyen biztosítást érdemes kötni? Szükséges-e valahova védőoltás?
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
VV Cristofel feleségül kérte Veronikát
Képtelen belenyugodni a szakításba VV Cristofel.
-
Eltűnt! A rendőrség is keresi a Terminátor 3. sztárját
Eltűnt Nick Stahl színész, aki a Terminátor 3. című filmben John Connort...
-
Egyéjszakás kaland: ezért próbáld ki!
Ha azt gondolod, az egyéjszakás kalandokat csak a férfiak élvezhetik, tévedsz!...
-
Szeretnéd, hogy rád figyeljenek? Ezt kell mondanod!
Amennyiben sikeres akarsz lenni, érdemes az alábbi 5 kifejezést is beépíteni...
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői...
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni...
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki...
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
























