Már nem számíthatok a barátnőmre
- Szerző:
- Pink
Gréta és Eszter húsz éve elválaszthatatlanok. Minden gondjukat, örömüket, bánatukat megosztották egymással. Néhány hónappal ezelőtt azonban megszületett Eszter kisbabája. Azóta barátnője elhanyagolva érzi magát.
Ha Gréta felhívja Esztert, ő rögtön kisbabájára hivatkozik - nyűgös, nem alszik, fáj a hasa -, és szinte azonnal bontja a vonalat, azzal, hogy majd keresni fogja. Aztán persze nem jelentkezik. Gréta belátja, hogy barátnője elfoglalt - sok idejét, energiáját leköti három hónapos kislánya -, mégis úgy érzi, már nem számíthat rá.
![]() |
Barátságuk majd két évtizede kezdődött, amikor az általános iskola első osztályában egymás mellé ültette őket a tanítónőjük. Az első hetekben ugyan sokat veszekedtek, vitatkoztak, de aztán jóban lettek. Ahogy mondani szokták: onnantól kezdve sülve-főve együtt voltak. Ugyanabba a gimnáziumba jelentkeztek, majd mindketten a külkereskedelmi főiskolára jártak. Az iskolán kívül is hetente legalább kétszer találkoztak. Mindegy, hogy a matekkal gyűlt meg Gréta baja, szerelmi bánata volt, vagy éppen a bátyjával állt haragban, tudta, Esztire mindig számíthat. Természetesen mindez fordítva is igaz volt. Előfordult például, hogy Eszter késő este sírva kopogott Grétánál, mert kidobta a pasija. Ő pedig egész éjszaka vigasztalta.
Miért változott meg?
Volt idő, amikor attól tartottak, ha valamelyiküknek kedvese, férje lesz, biztosan lazul majd a kapcsolatuk. Szerencsére azonban soha nem akadt ilyen problémájuk. Együtt örültek a másik boldogságának, és természetesen együtt sírtak a csalódások idején. Nem lehetett annyi munkájuk, hogy ne tudtak volna időt szakítani egymásra. Sőt, az utóbbi években bevezették, havonta egyszer - minden hónap első szombatján - beülnek egy pizzériába, és megbeszélik, kivel mi történt. Pletykáltak pasikról, kollégákról stb. Amióta azonban megszületett Eszter kislánya, Gréta úgy érzi, barátnője teljesen elhanyagolja. Ha felhívja, mindig lerázza: most aludt el Niki, vagy éppen eszik stb., majd visszahívja. Aztán napok telnek el anélkül, hogy valóban beszélnének. Gréta nem tudja, mit tegyen. Megváltozik a helyzet, ha felnő Eszti gyereke?
| - A gyerek születése általában teljesen megváltoztatja a nők életét. Egy kisbaba mellett sajnos majdnem mindig készenlétben kell állni, nem nagyon jut idő csevegésre - mondja Wéber Katalin pszichológus. - Úgy gondolom, néhány hónap múlva Eszter belerázódik az új életébe, nem viszonyul annyira aggodalmaskodva a babához, néha rá meri majd bízni egy-két órára másra is. Szerintem, ha stabil volt a két lány barátsága - és úgy tűnik, húsz éven keresztül ez így működött -, akkor a baba születése sem rendíti meg azt. Gréta legyen türelemmel, mert most barátnője úgysem tud másra figyelni, csak a csecsemőre. Bírja ki ezt az időszakot, néha pedig jelentkezzen! Ugyanakkor ne várja el Esztertől, hogy ugyanúgy álljon a rendelkezésére, mint korábban. Valószínűleg később sem tud majd annyi időt szakítani rá, mint korábban. Mindkettőjüknek alkalmazkodniuk kell az új helyzethez, de ez nem azt jelenti, hogy barátságuk megszakad. |
Lapozz tovább
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői gyűltek össze, hogy belekóstoljanak a szomszédos főváros zenei és gasztrokultúrájába.
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni kávénak. Próbáld ki!
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki a wellness-szállodák legújabb szolgáltatásait!
-
Tökéletes fenekét mutogatja a kamerának a szupermodell - fotó!
Gisele Bundchen brazil szupermodell csak egy bikinialsót visel a Vouge címlapján - fotó!
-
Útlevél, biztosítás, oltás - hasznos infók nyaraláshoz
Hova utazhatunk személyivel és hova kell az útlevél? Milyen biztosítást érdemes kötni? Szükséges-e valahova védőoltás?
-
Napi horoszkóp: Őrizd meg a hidegvéred!
Olvasd el a mai horoszkópodat!
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
Kiesett bikinifelsőjéből a modell melle - fotó!
Lecsúszott a bikinifelső Kelly Bensimon amerikai modell melléről.
-
VV Cristofel feleségül kérte Veronikát
Képtelen belenyugodni a szakításba VV Cristofel.
-
Eltűnt! A rendőrség is keresi a Terminátor 3. sztárját
Eltűnt Nick Stahl színész, aki a Terminátor 3. című filmben John Connort...
-
Egyéjszakás kaland: ezért próbáld ki!
Ha azt gondolod, az egyéjszakás kalandokat csak a férfiak élvezhetik, tévedsz!...
-
Bekötött szemmel ivott Horváth Éva - galéria!
A DiVino borbárban megrendezett Bécs Esten Budapest trendformáló szereplői...
-
Gyors csokis kocka
Ez az egyszerűen elkészíthető csokoládés sütemény hű társa lehet a délutáni...
-
Készülj a nyárra fogyasztó és feszesítő testkezelésekkel!
Fogyni és formálódni szeretnél úgy, hogy közben pihensz is? Próbáld ki...
-
18+ Meztelen fotó készült az Éden Hotel bombázójáról
Meztelen fotók készültek az Éden Hotel egyik játékosáról Fekete Tündéről...
-
A nap képe: Belenézett a diktátor gatyájába a szupermodell
Teljes képért és szövegért kattints!
friss hírek
-
Csapda! A hűtlen feleség vaginája ejtette foglyul
Hihetetlen felvétel készült egy hűtlen feleségről és...
-
Életfogytiglant kapott az isaszegi rém!
Isaszeg–Budapest — Életfogytiglanra ítélte a bíróság...
-
Íme a szombati BL döntő eredménye!
Paul, a misztikus németországi polip halála után most Nicholas, a...

























