Ha mindig tudnánk, mi a norma, akkor könnyedén tűznénk ki célokat a gyermeknevelésben, állítanánk betartandó szabályokat a kicsi elé, mert „mindenki így csinálja". Mégis sok szabályt illetően - amelyek egy részét még gyerekkorunkban tanultuk - kétségeink vannak, amikor a saját gyermekeinknek kell átadni őket. Hogyan tűzzünk ki nevelési célokat ilyen helyzetben?

Japánban természetes együtt aludni a gyerekekkel akár 10-12 éves koráig, itthon félve fogadjuk be a kicsit az ágyunkba. És azon törjük a fejünket, ha megengedjük neki egyszer, akkor vajon még 5-6 évesen is velünk akar-e aludni, le tudjuk-e szoktatni róla.

Forrás: Fotolia

Azonban elgondolkodtató, mennyire összetartó társadalom a japán. Nem állítom, hogy együttalvás nélkül ne lehetne szoros a szülő-gyermek kapcsolat, vagy hogy nincsenek több ezer évre visszanyúló hagyományai a japánoknál a szülők, az idősebbek tiszteletének. Mindenesetre azt megtanulhatjuk tőlük, hogy talán nem annyira szörnyű beengedni a sötéttől félő, hajnalban a szülők szobájába átlátogató gyerekeket a közös, családi ágyba.

Szülőként mérlegelnünk kell a nevelési céljainkat és a gyermek érdekeit, hogy hol vannak azok a pontok, ahol a kettőt egyensúlyba lehet hozni egymással. Szélsőségnek számít az is, ha az anyuka - alapvető igényeit háttérbe szorítva - csak a baba igényeinek akar megfelelni, és szélsőséges az is, ha a kicsi hathetes korában már a leánykori életét szeretné élni. De mi a normális?

Kapcsolódó cikkek

Apával tilos a hiszti! Így szoktasd másokhoz a babát

Miért tilos a hiszti apával? Miért lehet anya idegeire menni? Vida Ági babapszichológus cikkében a kicsik viselkedésének okait kutatja.

Miért mindig a bolt közepén borul ki a gyerek?

Kényeztetik, félrenevelik a gyereked a nagyszülők? Van megoldás!

Bátor-e a kisbabád? A pszichológus megmondja!

Nem integet, nem beszél! Visszafejlődik a baba?

A normát mi magunk állítjuk fel, de meghatározza a közeg, ahol élünk, az ország, a környezetünk, a családunk, az ismerőseink. Ebből adódik, hogy gyakran még a közeli rokonainkkal sem feltétlenül értünk egyet például abban, hogy meddig és hogyan kellene szoptatni a babát, mert számunkra a norma nem az, amit a rokon mond, hanem az, amit a szoptatásról szóló könyvben olvastunk.

A babának meg kell tanulnia alkalmazkodni a külvilághoz

Például az első hetekben meg kell szoknia, hogy néha éhes, és ilyenkor, ha jelez, enni kap; meg kell tanulnia, mikor van nappal és mikor éjszaka. Ez a folyamat látszólag magától végbemegy, mégis láttam már olyan babát, aki három hónaposan még összetévesztette a nappalt és az éjszakát, mert a szülei alkalmazkodtak hozzá, nem ő a világhoz.

A kicsinek be kell illeszkednie a társadalomba

Ehhez meg kell tanulnia az önálló helyváltoztatás képességét, a beszédet és egy sor szokást, például hogy hogyan kell önállóan enni, inni stb.

Ahogy egyre önállóbb lesz, el kell sajátítania, mi az, ami veszélyes

Például: nem nyúlunk a konnektorba, a forró sütőhöz, a kutya szájába stb.

És persze ezen túl jönnek az általunk kitűzött célok

Nem állunk fel az asztaltól, amíg a többiek esznek; szépen köszönni kell az ismerős néniknek és bácsiknak, valamint még sok minden más, amiről úgy gondoljuk, meg kell tennie a kicsinek ahhoz, hogy befogadja a világ. Ezek a célok tetszőlegesek, és nagy mértékben abból fakadnak, ahogyan minket neveltek, amilyen szabályoknak meg kellett felelnünk.

Gond általában akkor van, ha:

1. Nem egyértelműek a célok

Ha nem tűzünk ki nevelési célt, vagy mi sem hiszünk benne igazán, akkor azt a gyerek is érezni fogja rajtunk. Ő érthető, biztos kapaszkodókat keres a világban. Ha viszont nem vagyunk biztosak benne, hogy például tényleg muszáj neki minden délután aludnia, amikor már nem szeret aludni, akkor nem fogjuk elérni nála az adott célt.

2. Nem egyértelműek a határok

Egyik nap nem szabad felállni az asztaltól, amíg a többiek esznek, másnap azonban megengedjük, hogy felálljon, mert még beszélgetni szeretnénk. Ilyenkor a dackorszakban lévő, a világban fogódzókat, határokat kereső gyermek elbizonytalanodik: „Lehet, hogy ez a szabály mégse annyira fontos?" És talán legközelebb már nem fogja betartani.

3. Nem a korának megfelelő célok

Nem várjuk el a babától, hogy egyévesen már számoljon, sem azt, hogy tíz hónaposan önállóan kanalazza a levest. Azt sem várhatjuk el, hogy kétévesen egy-két próbálkozás után képes legyen uralkodni a hisztijén, vagy három hónaposan magától rájöjjön, hogyan is kell átaludni az éjszakát. Legyünk tisztában vele, mit kell tudnia egy adott életkorban, mi az, amire már képes, és mi az, amit még talán nem tud teljesíteni (persze mindig lehetnek kivételek).

Furcsának tűnhet néhány hónapos babánál célokról beszélni, pedig sok későbbi szokás már ebben a életkorban kialakul. Ha például tisztázzuk magunkban: fontos cél az, hogy a kicsi a saját ágyában, önállóan aludjon el, akkor ezt kell tennünk. Ha viszont a lelkünk mélyén úgy érezzük, szívesebben dajkálnánk, és látszik, hogy ő is ezt szereti igazán, akkor miért ne dönthetnénk másként?

A lényeg, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a „feltétlenül szükséges most", illetve a „ráér később is" típusú célok között. Néha merjük kimondani: „ha neki úgy jó, akkor legyen úgy." Hiszen a gyermeknevelés nem egy kis robot programozásából, hanem a nevelési célok és a kicsi egyéniségének, igényeinek összehangolásából áll.

Ha kérdésed van a téma kapcsán, fordulj Vida Ági babapszichológushoz!